Vágólapra másolva!
Egyelőre semmilyen javulás nem történt a komoly pénzügyi nehézségekkel küszködő Forma-1-es Prost csapat helyzetében, így egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a francia istálló autói nem lesznek ott a jövő évi vb rajtjánál.

Az AFP jogászi körökből származó információra hivatkozva arról írt, hogy csütörtökön lejárt az a határidő, ameddig Alain Prostnak komoly támogatót kellett volna találnia. Szakértők szerint ugyanakkor egyelőre semmilyen megállapodás nincs kilátásban.

A 30 millió dolláros adósságot felhalmozó csapatot ugyan (a versailles-i bíróság november 22-i döntése értelmében) fél évig nem zaklathatják a hitelezők, ahhoz azonban, hogy a Prost-autók részt vehessenek a március 3-án kezdődő világbajnoki sorozatban, már jóval előbb rendeződnie kellett volna a helyzetnek. Amennyiben nagyon rövid időn belül sikerül szponzort találni, még van esély a szereplésre, ellenkező esetben viszont (a hat hónap leteltével) megkezdődik a felszámolás.

A pilótaként négyszeres világbajnok Prost a novemberi határozat kihirdetése után jelezte: mindent elkövet csapata életben tartásáért.

Korábban:

Prost: "Nagy szponzorra van szükségünk!"