Társoldalunk:

Prost kontra Franciaország

Nem kímélik egykori munkatársai a becsődölt Prost-istálló tulajdonosát, csapatfőnökét, Alain Prostot. A franciák egykori kiválóságát egyre-másra érik a személyes támadások, amely azt bizonyítja, hogy nem volt felhőtlen a Prost GP öt éve.

Jean Alesinek maradhatott némi rossz érzése a Prost-érából, ugyanis amint kiderült, hogy a Prost GP-nél vége a dalnak, rúgott még egyet régi kenyéradóján. Nyíltan kritizálta Prostot, mikor leszögezte, hogy a négyszeres világbajnok csakis és kizárólag magának köszönheti az istálló bukását. Ezek igencsak éles szavak egy honfitárstól (a korábbi barátról nem is beszélve).

"Alain a felelős mindenért" - mondta Alesi a Le Figaronak. "Mindenki mögötte állt, segíteni akart. Én elhagytam a Saubert a kedvéért. Aztán mindent lerombolt." Az elhangzottak súlyát kicsit enyhíti, hogy Alesi nem szándékozta részletezni azt a "pusztítást", amit Prost véghezvitt.

Azonban nem Alesi az egyetlen, aki nem mutat könyörületességet a franciák romjaiban heverő pilótazsenijénvel kapcsolatban. Henri Pescarolo, aki 1968-tól '76-ig szintén az autóverseny csúcsának számító Forma-1-ben versenyzett, majd a Prost-istálló válságakor pénzügyi manőverekkel próbált segíteni a bajba jutott Alainen, szintén korábbi védencét okolja a történtekért.

"Ez egyben Prost személyes kudarca is. Ha nagy versenyző voltál, lehetsz főnök, de nem 300 alkalmazotté. Ehhez olyan tulajdonságok kellenek, amelyek Alainban nem voltak meg. Nem akarom, hogy az emberek félreértsék a helyzetet, nem hátrány franciának lenni. Prost tragédiája saját maga" - fogalmazott korántsem kíméletesen Pescarolo.

Pescarolo nem véletlen fűzte bele mondandójába a nemzetiség kérdését. Ugyanis Alain Prost többször is ecsetelte abbéli csalódottságát, hogy a francia hon nem sietett a segítségére, amikor szüksége lett volna rá. Nem beszélve arról, hogy ezek a kommentárok, mint például a fent idézett Alesi-bosszú, csak az ő igazát bizonyítják - állítja a négyszeres világbajnok francia pilóta.

"Ki ad hitelt Alesi vagy Pescarolo szavainak? Milyen alapon leckéztetnek ők bárkit is gazdasági ügyekben? Néhány embernek be kellene fognia a száját, és inkább a francia motorsportért kéne dolgoznia" - fakadt ki Prost. "Hadd emlékeztessem önöket, hogy három francia Forma-1-es csapat ment tönkre - az AGS, a Larousse és a Ligier -, utóbbi a túlélésért küzdött, amikor megvettem. Az a baj, hogy Franciaországban mindenki minden irányba tüzel. Ez a 'médialincselés' nem meglepetés. Az egészet a hazámért tettem, és tessék: nincs több francia pilóta. Totális csőd."

További vélemények a felszámolásról:

Marie-George Buffet francia sportminiszter: "Rendkívül sajnálom, hogy nem találtak olyan megoldást, amely megmentette volna az istállót. Meggyőződésem, hogy Alain Prost és csapata rendelkezett a szükséges technológiai háttérrel és szakmai tudással, ami a folytatáshoz kell. Megértem az érintett urak és hölgyek csalódottságát, hiszen mindent megtettek a kihívás sikeres teljesítéséért. Továbbra is azt gondolom, hogy Franciaországnak szüksége lett volna erre a Forma-1-es csapatra."

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke: "Nem sokat tehetünk a kiscsapatok megmentéséért. Az elmúlt harminc évben legalább ötven istálló szerepelt a Forma-1-ben, s a kevésbé tehetősek mindig sebezhetőek voltak. Állandóan veszélyben vannak, mert irántuk a sajtóérdeklődés is jóval kisebb, mint a legjobbak esetében. Így nehezebben szereznek támogatókat, pedig költségvetésük nem sokkal marad el a nagyokétól. Ez mindig is a Forma-1 egyik legnagyobb problémája volt. A mostani felszámolási eljárás azonban nem rengeti meg a világbajnokságot."

Eddie Jordan, a Jordan-csapat főnöke: "Rendkívül sajnálom, hogy fel kell számolni a csapatot. Évtizedek óta ismerjük egymást Alainnel, a hetvenes évek végén együtt is versenyeztünk."

Olivier Panis (1997 és 1999 között a Prost-csapat pilótája): "Nagyon jól ismerem Alain istállóját. Nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt, nagyon sajnálom őket. Az elődnek számító Ligier-nél kezdtem 1994-ben a Forma-1-es pályafutásomat, így mindenki megértheti mostani érzéseimet."

Korábban:

Kovács Iván