Vágólapra másolva!
Rubens Barrichello emberrablók támadásától tart, ezért a Brazil Nagydíj végéig fegyveres testőrök védik majd.

A Ferrari brazil pilótája az interlagosi versenypálya közelében lévő Sao Paulóban született, de úgy véli, ez nem óvja meg őt egy esetleges bűncselekménytől. Ezért a testőrök mellett egy páncélozott autót is bérelt. Óvatossága érthető, hiszen tavaly elrabolták egyik rokonát, aki csak néhány nap elteltével szabadult ki.

"Rubens nagyon a szívére vette a dolgot, s azóta sem beszélt arról, hogy milyen áron nyerte vissza a szabadságát a nagybácsi. Minden kockázatot ki akar zárni, ezért a verseny előtti hivatalos eseményekre is egy golyóálló limuzinnal érkezik" - árulta el a multimilliomos brazil versenyző barátja.

Tavaly több bűncselekmény is kísérte az interlagosi futamot. Tony Leest, a Minardi csapatmenedzserét ki akarták rabolni, majd az olasz istállótól hét kerékabroncsot, míg a Jaguartól ugyanennyi laptopot loptak el.

A BMW-Williams öt mérnökét szintén megtámadták, amikor taxijuk pirosban várakozott. Egy fegyveres pénzt követelt az autóban ülőktől, de a közben zöldre váltó lámpa miatt az akció sikertelen volt.

Ajánlat: