Társoldalunk:

Kanadába utazik a Forma-1

Vasárnap futják a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, az észak-amerikaiak két klasszis pilótát (Gilles és Jacques Villeneuve-öt), valamint egy számos rekordot felállító pályát adtak a sportágnak.

grafika: Amber PRKanada számos pilótát adott a Forma-1-nek, mégis nehéz helyzetbe hozhatjuk azt, akit megkérünk, hogy nevezzen meg egy olyant, akit nem Villeneuve-nek hívnak. Gilles Villeneuve 67 nagydíjon vett részt 1977 és 1982 között. Ebből hatot megnyert, és 107 világbajnoki pontot gyűjtött. Fia, Jacques, tavalyelőtt lépte túl azt a számot, ahány versenyen édesapja elindult. 105 (az idei futamokkal együtt) nagydíjon indult eddig, 209 pontot gyűjtött (idén még egyet sem), miközben 11 versenyt megnyert.

Rajtuk kívül azonban egy kanadai sem szerzett világbajnoki pontokat. Mike Fischer például két versenyen is részt vett azzal a Lotusszal, amellyel Jim Clark uralta az 1965-ös szezont. Bill Brack gyári Lotusszal és BRM-mel versenyzett. George Eaton 11 versenyen állt rajthoz BRM-mel, miközben Allen Berg egy teljes szezont végigversenyzett az Osellával 1986-ban.

Peter Ryan volt az első kanadai GP-pilóta, nagyon ígéretes jövő előtt állt. Legyőzte Stirling Mosst a Kanadai Nagydíj Sportautó versenyen egy Lotus 23-assal. Majd Forma-1-es debütálásakor Európába ment, ahol a Formula Juniorban kezdett versenyezni. Azonban azután, hogy megelőzte Pete Arundellt egy versenyen, balesetben életét vesztette.

Peter Broeker szintén közel került ahhoz, hogy világbajnoki pontokat gyűjtsön be. Egy kanadai építésű Stebróval indult az USA Nagydíjon 1963-ban, amely egy Formula Junior autó volt 1500 köbcentis motorral felszerelve. A hetedik helyen futott célba 22 körös hátránnyal, s pont lemaradt a pontszerző hatodik helyről.

Ami a nagydíjat illeti: az 1999-es versenyen négyszer is a pályán láthattuk körözni a biztonsági autót. Ebben az évben három világbajnok esett ki az első kanyarban: Damon Hill, Michael Schumacher és Jacques Villeneuve. Azért a tavalyelőtti esős verseny is alapos leckét adott a versenyzőknek.

Az idei lesz a 34. Kanadai Nagydíj, és a 24., amit a Gilles Villeneuve pályán rendeznek meg. Ez a harmadik pálya Kanadában, amelyen Forma-1-es versenyt rendeztek. Az első Kanadai Nagydíjat 1967-ben a Mosport Parkban tartották meg Toronto mellett Ontarióban. A verseny színhelye váltakozott a montreali melletti Mont Tremblant pályával megépülése első négy évében.

Fotó: Amber PR
Amennyiben Ralf Schumi győzne, a Williams utolérné a Ferrarit és a McLarent
A verseny 1977-ig Mosportban maradt, majd a pályát túl veszélyesnek nyilvánították. A verseny nagyon népszerű lett a kanadai helyi hős, Gilles Villeneuve karrierjének előrehaladtával. A versenyt továbbköltöztették a kapkodva előkészített pályára, az 1967-es Expo színhelyén lévő Ile de Notre Dame-ra. Gilles Villeneuve megnyerte a pályán megtartott első versenyt, amelyet később az 1982-es tragikus halála után róla neveztek el.

Gilles Villeneuve-nek az a bizonyos győzelme egyike volt azon nyolcnak, amelyet a Ferrari ezen a nagydíjon nyert meg. Ebbe beletartozik Jean Alesi egyetlen győzelme 1995-ben. Pont ugyanennyi, azaz nyolc győzelme van a McLaren istállónak is. A Williams tavalyi sikerével hét győzelmet tudhat magáénak. A grove-i istálló háromszor ért el a pályán kettős győzelmet (1980-ban, 1989-ben és 1996-ban), a Ferrari ás a McLaren pedig kétszer-kétszer.

A legsikeresebb pilóták Kanadában Nelson Piquet és Michael Schumacher voltak. Schumacher négy, Piquet pedig három győzelmet tudhat magáénak. Piquet 1984-ben rajt-cél győzelmet aratott, és a leggyorsabb köridőt is elérte. Michael Schumachernek ugyanez először tíz évvel később, 1994-ben, majd 2000-ben sikerült.

Jackie Stewart szerezte meg a Tyrrell csapat első pole pozícióját, mégpedig első versenyén Kanadában 1970-ben. Az 1973-as verseny volt Jackie 99. nagydíja és egyben utolsó versenye is. Az 1980-as Kanadai Nagydíjon, amely az év utolsó előtti versenye volt, szerezte meg Alan Jones világbajnoki címét.

A Kanadai Nagydíj néhány érdekesebb rekorddal is rendelkezik. Ezt a GP-t állították le először eső miatt 1971-ben a 80 körös verseny 64. körében. 1980-ban is megállították a versenyt a startvonalnál történt baleset miatt, a következő évben újra leállították, eső miatt a két óra leteltével. A következő évben újra nagy baleset volt a startvonalnál, úgyhogy ismét megállították a versenyt. Mike Thackwell nem tudott újra elrajtolni 1980-ban, de még így is a legfiatalabb pilóta, aki nagydíjon részt vett: 19 éves és 182 napos volt. Manapság Tackwell tanár Angliában, Guildfordban.

A közelmúltban is leállították a versenyt egynéhányszor, így 1995 elején, amikor is nézők tűntek fel a pályán. Olivier Panis balesete miatt is megállították a versenyt 1997-ben, majd 1998-ban az első kanyarban lévő baleset vetette elő a piros zászlókat. Az 1999-es volt az első verseny, melyet a biztonsági autóval fejeztek be Heinz-Harald Frentzen balesete miatt. Ez azt jelentette, hogy az első hét pilóta - még egy körön belül - mindössze 5.0004 másodpercen belül ért célba. Ami rekord, még ha nem "normális" körülmények közt született is.

Ajánlat:

A világbajnokság állása

Korábban:

Az elmúlt heti teszteredmények

Fórum:

Jacques Villeneuve Fan Club