Vágólapra másolva!
Michael Schumacher megfelelő taktikával nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, míg a pole-ból induló és remekül versenyző Juan Pablo Montoya alatt tönkrement a Williams. A brit csapat rettenetesen elrontotta másik pilótája, Ralf Schumacher tankolását.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Rubinho legszebb pillanatai: élen a futam első szakszában
helyre

A nyolcadik körre Barrichello Montoyától 3.3, Schumachertől 5,6 másodpercre autózott. Az első három messze otthagyta a mezőnyt, Jacques Villeneuve pedig a tizedik körben műszaki hiba miatt feladta a versenyt. A 15. körben kijött a biztonsági autó, ezt kihasználva Montoya a bokszba hajtott (ötödiknek térhetett vissza), az éllovasok eddig felhalmozott előnye odaveszett. Miután Villeneuve járművét elcipelték, újra eleresztették a mezőnyt.

A 17. körben Ralf Schumi megpróbálta megelőzni Räikkönent, s míg egymással vívtak, Montoya mindkettőjüket lehagyta. A kolumbiai az év talán legszebb manőverét hajtotta végre, csapattársa viszont továbbra sem bírt a mclarenessel. A 22. körben Barrichello három és fél másodpercel ment csapattársa, és közel tízzel Montoya előtt.

A menők közül elsőként Rubinho érkezett tankolni, 10.6 mp-ig tartott a művelet, s a brazil Coulthard mögé, hatodiknak állt vissza. Később Montoya kissé visszaesett, ám annyira nem, hogy a Räikkönen, Ralf Schumi kettős utólérte volna. A kolumbiai 18 mp-re maradt el M. Schumitól, Barrichello pedig nem támadta DC-t. Közben lengtek a sárga zászlók, mert Pedro de la Rosa Jaguarja a pálya szélén robbant le.

Michael Schumacher megérkezett a bokszba, 11.4 mp-ig tartott a művelet, ám így is visszatérhetett az előkelő második helyre. Montoya elkezdte növelni az előnyét, körönként nagyjából egy másodpercet adott M. Schuminak, a 41. körben így 4 mp lett az előnye. Ralf Schumachernek elrontották a tankolását, a töltöember elbóbiskált, későn érkezett és akkor is csak keveset tett a tartályba, így a német hiába állt több mint húsz mp-et egyhelyben, néhány körre rá ismét ki kellett állnia.

A pontszerzők sorrendje ekkor így nézett ki: Montoya, M. Schumacher, Coulthard, Barrichello, Räikkönen, Fisichella. Ekkor az élmezőnyből még Montoyának, DC-nek és Barrichellónak is hátravolt még egy kerékcsere. Néhány pillanatig azt hihettük, ismét bejön a safety car, de Allan McNish út közepén leparkolt autóját hamar eltakarították az útból.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Megint Schumi

Schumacher első helyét nem fenyegette veszély, hiszen 15 körrel a leintés előtt növelte előnyét Montoyával szemben, majd az 57. körben elfüstölt a Williams, így R. Schumi elrontott kerékcseréi után végleg gyászosra fordult a grove-iak napja. Hatodiknak feljött Jarno Trulli a Renault-val, de keményen támadta Ralf Schumacher. Zajlott még egy csata: Barrichello Coulthardot támadta, s mikor Szato Takumát beérték, a ferraris majdnem elhajtott mellette, ám a bátor skót oly későn fékezett, hogy levágta a célegyenes előtti sikánt. Levágta Barrichello is, de ekkor már újfent a mclarenes mögött haladt.

Az eset után Rubinho már nem tudott visszakapaszkodni, másfél másodpercre hízott a kettejük közti hézag. A brazilnak nem volt szerencséje a biztonsági autóval, jónéhány mp-et vesztett a verseny azon szakaszában. Az utolsó három kör izgalmasan kezdődött: Trullit Ralf Schumacher, DC-t Barrichello nyomorgatta. Schumacher előnye közben drasztikusan fogyott, az utolsó körben infarktusközeli állapotba kerülhettek a Ferrari-hívek, a leintésnél Schumacher csak néhány méterrel előzte meg Coulthardot.

Ralf Schumi Williamse az utolsó pillanatokban megállt, de ez már semmit sem változtatott a végeredményen. Bátyja ötödik kanadai győzelmét aratta, és sorozatban tizedszer állhatott dobogóra, ami új rekord - eddig Jim Clark, Niki Lauda, Nelson Piquet és Schumi maga (egy korábbi sorozatával) állt az élen, kilenccel.

"Nem számítottam rá, hogy Rubens ilyen gyorsan megelőz a startnál, de ő a pálya tiszább feléről indult. Tudtam, hogy kétszer fog tankolni, ezért nem nehezítettem meg az életét. A biztonsági autó nekem dolgozott, mégha nem is értettem, miért küldték be. Nem nyugodhattam meg, míg ki nem derült, hogy Pablo kétkiállásos taktikán van. Nagyon szoros volt, ezért egészen Montoya második tankolásáig keményen mentem, hogy biztosan magam mögött tartsam. Utána visszafogottabban versenyeztem. Mindent egybevetve nagyon együtt volt a kocsi. A bal hátsó kerék nem volt rendben, ami persze rosszat tett a teljesítményünknek, de még így is erős versenyt futottunk" - értékelt a Ferrari 150. futamgyőzelmét megszerző Schumacher.

"Ahogy Michael mondta, a pálya tisztább feléről stratoltam, ráadásul jól kaptam el a pillanatot. Aztán Montoya ritmusát látva tudtam, hogy ő is kétszer áll majd ki, mint én, de egy kanyart túl szélesen vett, amit kihasználtam. Már kívül voltam, mikor rámhúzott, az egyik kerekem leért a fűre, de meg kellett próbálnom az előzést. Aztán a safety car tönkretette a versenyem. Nem értem, miért küldték be, a BAR-nak lehetetlen lett volna ott nekimenni, ahol parkolt" - mondta Barrichello.

A Kanadai Nagydíj végeredménye:
1. Michael Schumacher, Ferrari (Bridgestone), 1:33:36.111 óra
2. David Coulthard, McLaren-Mercedes (Michelin), + 1.132 mp
3. Rubens Barrichello, Ferrari (B), + 7.082
4. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (M), + 37.563
5. Giancarlo Fisichella, Jordan-Honda (B), + 42.812
6. Jarno Trulli, Renault (M), + 48.947
7. Ralf Schumacher, BMW-Williams (M), + 51.518
8. Olivier Panis, BAR-Honda (B), + 1 kör
9. Felipe Massa, Sauber-Petronas (B), + 1 kör
10. Szato Takuma, Jordan-Honda (B), + 1 kör
11. Mark Webber, Minardi (M), + 1 kör
12. Nick Heidfeld, Sauber-Petronas (B), + 1 kör
13. Heinz-Harald Frentzen, Arrows (B), + 1 kör
14. Alex Yoong, Minardi (M), + 2 kör
15. Jenson Button, Renault (M), + 5 kör

Kiesett:
16. Juan Pablo Montoya, BMW-Williams (M), motorhiba az 56. körben
17. Eddie Irvine, Jaguar-Cosworth (M), motor, 45.
18. Allan McNish, Toyota (M), váltóhiba, 41.
19. Pedro de la Rosa, Jaguar-Cosworth (M), műszaki hiba, 41.
20. Enrique Bernoldi, Arrows-Cosworth (B), műszaki hiba, 29.
21. Jacques Villeneuve, BAR-Honda (B), műszaki hiba, 16.
22. Mika Salo, Toyota (M), műszaki hiba, 8.

Leggyorsabb kör:
Juan Pablo Montoya, BMW-Williams (M), 1:15.960 perc, az 50, körben