Társoldalunk:

Barrichello európai győzelme

Rubens Barrichello csaknem rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Európa Nagydíjon, az utolsó percekben nem engedte el sem ő, sem a Ferrari Michael Schumachert, aki így sem járt rosszul, ismét növelte előnyét a világbajnokságon. Montoya ismét nem tudta befejezni a versenyt, hiába indult a pole-ból.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
A rajtnál még rendben volt, de később sok problémát okozott a visszafordító
A délelőtti bemelegítést Ferrari-fölény jellemezte, Rubens Barrichello vörös rakétája három tizedet vert Schumacherére, s másfél mp-et David Coulthard McLarenjére. A két Williams csak a 14., 17. helyet szerezte meg, amiből arra lehetett következtetni, hogy a Ferrari kétkiállásos versenystratégiát választ.

A rajt után is ez utóbbinak látszódtak jelei: az első kanyar után Rubens Barrichello csak a harmadik, Schumacher csak ötödik volt (egyikük sem kapta el jól a rajtot), ám néhány kurfli után a brazil már vezetett, Schumi pedig Montoyát egész körön át üldözve, majd az utolsó sikán előtt kifékezve feljött harmadiknak. A kolumbiai néhányszor elég keményen tartotta a pozícióját, többször a versenyvonalról teljesen áthúzott a pálya másik oldalára, de az utolsó sikánnál már túl nagy volt a különbség. Ugyancsak a startnál egymást ütötte ki két Jordan - később visszatértek a versenybe, persze az utolsó két helyen.

A harmadik körben Ralf Schumachert is otthagyta bátyja, s megkezdte a felzárkózást Barrichello mögé. Öt kör után 2,5 mp volt a brazil előnye, míg R. Schumi több mint 9 mp-re volt tőle. Az első hat Barrichello, M. Schumacher, R. Schumacher, Montoya, Coulthard, Kimi Räikkönen sorrendben követte egymást.

Barrichellót lassan, de biztosan közelítette meg csapattársa, a két Ferrari viszont nagyjából körönként egy másodpercet vert a Williamsekre. A 12. körre M. Schumi hátránya 0.7 mp-re olvadt, ellenben a többieké húsz fölé nőtt - az eggyel több kerékcseréhez mintegy 25 mp előny kell a futam egészét tekintve.

A 16. körben, a célegyenes végén Räikkönen elfékezte magát, kicsit kiszélesítette a kanyart, így Jenson Button megelőzhette. Pár perccel később a Ferrarik már fél percet adtak a mezőnynek, az egyetlen érdekességet az jelentette, hogy az olaszok hagyják-e az élen Barrichellót vagy bevetnek valamilyen trükköt M. Schumi érdekében. A német már-már előzni próbálhatta Rubinhót, mikor (a 23. körben) besokallt az RTL-kanyarban, kicsúszott, s kilenc mp-et vesztett a művelettel.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Nyomasztó volt a Ferrari-fölény
Rögtön utána kiállt kerékcserére Schumacher, s még így is vissza tudott térni a második helyre, a következő körben pedig Barrichello autóját is újratöltötték üzemanyaggal - az élen a helyzet változatlan maradt. Nem sokkal a Ferrarik előtt a két Renault-t szervizelték, így újból a két McLarené volt az utolsó két pontszerző pozíció. Igen ám, de Coulthard rendkívül keményen megtámadta Montoyát, egyértelmű volt, hogy gyorsabb, de a kolumbiait megelőzni a lehetetlenhez áll közel.

Így is van! A célegyenes végén DC külső íven próbálta kifékezni a williamsest, aki persze nem hagyta magát - elfékezte magát, megpördült, kiesett a versenyből - ám ahogy perdült, eltalálta a McLaren jobb első kerekét, a felfüggesztés eltört, ezért a skót is feladta a versenyt. Pillanatokkal később Ralf Schumacher nyakára mászott Räikkönen, de megelőzni nem tudta, mert a gumiproblémákkal küzdő williamses kihajtott a bokszba.

Elől pedig M. Schumacher kezdett vadulni, ismét rendre hozott valamennyit Barrichellón: körönként közel fél mp fogyott a brazil előnyéből, s a 34. körben 4.6 mp-et tett ki a különbség. Utolsóként a menők közül Räikkönen cserélt kereket - a Michelin-abroncsok teljesen elkoptak, emellett Montoya (Williamse szintén a francia cég gumijain futott) arról számolt be, hogy a kerekei egyszerűen "elmentek" az ominózus pillanatokban.

Pontszerző pozícióban Barrichello, M. Schumacher, Räikkönen, Button, R. Schumacher és Jarno Trulli autózott ekkoriban. Ralf Schumi a kerékcsere után sem lett gyorsabb, míg Barrichello előnye bő 2.5 mp-re csökkent - igaz, ezt elsősorban egy rosszul sikerült körözésnek köszönhette. A 44. körben Schumacher kijött második tankolására is, simán visszaállhatott másodiknak - 1:10 perccel maradt el tőle Räikkönen a művelet előtt.

Aztán kiment Barrichello, mikor visszatért 2.261 mp-es előnye volt. Schumacher még közelebb kerülhetett volna csapattársához, ha a második cseréje utáni első körben nem tartja fel egy hármas boly: Felipe Massa, Nick Heidfeld és Jarno Trulli. 13 körrel a leintés előtt 1.4 mp maradt Barrichello előnyéből. Sokakban felmerült a borzalmas ausztriai eset ismétlődése, s valóban szépen olvadt a távolság a két Ferrari közt.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Most nem etették Rubinhót
Tizenegy kör volt vissza, mikor beállt a különbség Barrichello és Schumacher között. Talán naivitás, de úgy tűnt, a Ferrari engedi versenyezni két pilótáját. Valóban olvadt a brazil előnye, de ne feledjük: Schumacher szinte az egész hétvégén gyorsabb volt, a versenyen is kicsúszott egyszer, a határon autózott folyamatosan. Az döntheti el, hogy a Ferrari taktikázik ismét, vagy Schumacher a gyorsabb, hogy előz-e a német, s miként?

Érdekes módon korábban 1:33 körüli időket mentek, míg az 54. menetben 1:35-re esett vissza a két Ferrari. Közben Frentzen majdnem megelőzte Villeneuve-öt, helyette piruetteztek egyet a szokott visszafordítóban. Utolsó kör: senki nem tudja mi lesz, a Ferrarik lassulnak... és íme: Barrichello megnyerte a nürburgringi futamot! A brazil életében másodszor győzött, míg Räikkönen másodszor állt dobogóra. M. Schumi sem panaszkodhat, életében 106. alkalommal pezsgőzhetett a pódiumon, amivel beérte Alain Prostot.

"Fantasztikus verseny volt. A rajt rendkívül nagy csatát hozott. Szerettem volna elkerülni az esetleges balesetet, senkit sem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Remekül felkészített autót kaptam, ezzel meg tudtam előzni a Williamseket. A csapat vezetői csak azt kérték tőlünk, hogy vigyázzunk a kocsikra" - mondta Rubinho.

Schumacher szerint néhány apróság hiányzott a győzelemhez: "Az elején kisebb problémák akadtak az autómmal, de később ezek megszűntek. Mindent megtettem a győzelemért, azonban a második kiállás után többen feltartottak, így nem tudtam megelőzni csapattársamat. Sportszerű futam volt, s ez a fontos."

"Őszintén remélem, hogy a szezon hátralévő futamain még többször állhatok dobogóra. Jól versenyeztem, ugyanúgy, mint az ausztráliai szezonnyitón, amikor szintén harmadik lettem" - emlékezett Räikkönen.

Az Európa Nagydíj végeredménye:
1. Rubens Barrichello, Ferrari (Bridgestone), 1:35:07.426 óra
2. Michael Schumacher, Ferrari (B), + 0.294 mp
3. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (Michelin), + 46.435
4. Ralf Schumacher, BMW-Williams (M), + 1:06.963 perc
5. Jenson Button, Renault (M), + 1:16.943
6. Felipe Massa, Sauber-Petronas (B), + 1 kör
7. Nick Heidfeld, Sauber-Petronas (B), + 1 kör
8. Jarno Trulli, Renault (M), + 1 kör
9. Olivier Panis, BAR-Honda (B), + 1 kör
10. Pedro de la Rosa, Jaguar-Cosworth (M), + 1 kör
11. Enrique Bernoldi, Arrows-Cosworth (B), + 1 kör
12. Jacques Villeneuve, BAR-Honda (B), + 1 kör
13. Heinz-Harald, Frentzen Arrows-Cosworth (B), + 1 kör
14. Allan McNish, Toyota (M), + 1 kör
15. Mark Webber, Minardi-Asiatech (M), + 2 kör
16. Szato Takuma, Jordan-Honda (B), + 2 kör
    
Kiesett:
17. Mika Salo, Toyota (M), műszaki hiba, az 55. körben
18. Alex Yoong, Minardi-Asiatech (M), m. h. , 49.
19. Eddie Irvine, Jaguar-Cosworth (M), m. h. 42.
20. David Coulthard, McLaren-Mercedes (M), ütközés 28.
21. Juan Pablo Montoya, BMW-Williams (M), ütközés 28.
22. Giancarlo Fisichella, Jordan-Honda (B), m. h. 27.

Leggyorsabb kör:
M. Schumacher, Ferrari (B), 1:32.226 perc, a 26. körben

Ujlaky István

Ajánlat:

Korábban:

Fórum:

Rubens Barrichello