Vágólapra másolva!
Bődületes meglepetést hozott a Forma-1-es Malajziai Nagydíj (második) időmérő edzése, a Renault két pilótája mindenkit megvert. Az első helyet ráadásul a mindössze második idényét taposó Fernando Alonso szerezte meg, Michael Schumacher harmadik, Rubens Barrichello ötödik lett. A negyedik rajtkockából David Coulthard indulhat, Ralf Schumacher pedig csak három versenyzőt előzött meg.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Megtörtént, amire igazándiból senki sem számított, az új szabályok miatt azonban a levegőben lógott: a Malajziai Nagydíjnak nem Ferrari, nem Williams, de még csak nem is McLaren, hanem egy Renault vághat neki az első rajtkockából. A francia istálló ráadásul kettős győzelmet aratott, hiszen a leggyorsabb a második Forma-1-es idényét taposó, szupertehetséges Fernando Alonso lett, a második helyet pedig az időmérő-specialista Jarno Trulli csípte el.

A pénteken pályacsúcsot javító Michael Schumacher csak a harmadik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak, csapattársának, Rubens Barrichellónak az ötödik hely jutott. A nagycsapatok úgymond látványos gyengélkedésének azonban vélhetően az az oka, hogy míg a Renault kevés benzint tankolt autóiba, addig a Ferrari, McLaren és Williams nagyobb üzemanyag mennyiségre szavazott. Ennek fényében is óriási csalódás viszont Ralf Schumacher teljesítménye, a német mindösszesen három (harmatgyenge) pilótát tudott megelőzni.

A szombat Kimi Räikkönen részsikerével kezdődött, az Ausztrál Nagydíjon a harmadik helyet megszerző finn pilóta lett ugyanis a legjobb a délelőtti szabadedzések összessítésében. A második hely David Coulthardé, míg a harmadik - akkor még mindenki úgy vélte, némi meglepetésre - a renault-s Fernando Alonsóé lett, Michael Schumachernek be kellett érnie a negyedik pozícióval.

A rajtsorrendről döntő edzést Antonio Pizzonia kezdte Jaguarral, tudniillik pénteken nem tudott érvényes időt elérni, a szabályok értelmében pedig az előző napi utolsónak kell kezdenie a tréninget. A brazil helyre kis kört futott, 1:38.516-tal állította fel az alapidőt, ez pénteken a 18. helyhez lett volna elegendő. A terepet eztán a Minardik vették át, előbb Justin Wilson teljesítette felejthető mért körét (két másodperccel maradt el a Jaguartól), majd Jos Verstappen gurult körbe, a holland egy tizeddel verte csapattársát.

Gerhard Berger nem megy a Volkswagenhez/sport/f-1/20030321gerhard.htmlMontoya feledtetné melbourne-i bakiját/sport/f-1/20030320montoya.htmlSchumi nem fél a háborútól/sport/f-1/20030320schumi.htmlButton beszólt Villeneuve-nek/sport/f-1/20030319button.htmlBarrichello a fájdalmait már legyőzte/sport/f-1/20030319barrichello.htmlA Renault a Williamset akarja legyőzni Malajziában/sport/f-1/20030318arenault.htmlFernando Alonsohttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=30861

A brit Ralph Firman következett Jordannel, de még csak meg sem tudta közelíteni Pizzonia idejét, sőt, mindenkinél rosszabb időt autózott. A másik Jaguarral versenyző Mark Webber az első időmérő pontnál két tizedes hátrányban volt csapattársával szemben, a végére ezt egy tizedre faragta le, de így sem tudta átvenni az első helyet.

Az első reklámszünet után a pénteken betliző Jacques Villeneuve foglalta el a sepangi ringet, a BAR-Honda egykori világbajnoka már alaposan odapörkölt Pizzoniának. Az első időmérőnél két tizeddel vezetett - a másodikra ez egy apró hiba miatt félre olvadt -, s a végére is megmaradt ez a különbség. A Toyotával versenyző Olivier Panis végig Villeneuve idejének közelében autózott, a pálya utolsó szakaszán azonban robbantott, s 1:38.094-nel átvette az első helyet.

A pénteken Villeneuve-höz hasonlóan gyenge eredményt produkáló Ralf Schumacher ezúttal sem tudta megváltani a világot, a williamses csak az ötödik helyet érdemelte ki, hét tizeddel volt lassabb, mint Olivier Panis, ez bizony jókora meglepetés. A pilóták által a tavalyi év legjobbjának megválasztott Giancarlo Fisichella a pálya második harmadában elképesztő tempóval száguldott (ennek két tizedes előny volt az eredménye), a végén azonban lelassult, s három tizedes hátrányt szedett össze Panisszal szemben. Mondjuk csapattársát, Firmant így is alaposan elverte... A világbajnoki címre áhítozó Cristiano da Matta következett, s ugyan a második időmérőnél még jobb volt, mint csapattársa, a végén három ezreddel (!) elmaradt az első helyet jelentő eredménytől.

A második reklámszünetet a Renault újonca, Fernando Alonso követte, a spanyol végig gyorsabb volt, mint Olivier Panis. A második ellenőrző ponton hét tized, a végén pedig több mint egy másodperc volt az előnye, 1:37.044-nel állt az élre, mint később kiderült, végleg. Jenson Button, a BAR-Honda másik erőssége csapattársát, Villeneuve-öt ugyan megverte, Alonsóra viszont nem volt veszélyes, egy másodperces hátránnyal a második helyre ért be (Panist ezrednyi különbségekkel tolta eggyel lejjebb). A mostanság remeklő Sauber színeiben Heinz-Harald Frentzen mutatta meg magát eztán a közönségnek, a német azonban most nem tudott villantani, csak a hatodik helyre volt elegendő teljesítménye.

Csapattársa, Nick Heidfeld döngethetett ki utána a pályára, s a német ugyan néha birkózott kicsit autójával, a második helyre hét tizedes hátránnyal így is be tudott férni. Az időmérő-specialistának tartott másik renault-s, Jarno Trulli hamar elvette tőle ezt a pozíciót, az olasz 173 ezreddel volt lassabb, mint csapattársa, azaz biztossá vált, hogy Alonso hatodiknál rosszabb nem lehet.

A hajrát David Coulthard kezdte, a mclarenes az első mért ponton 23 ezreddel jobb volt, mint a fiatal spanyol. A második időmérőnél azonban már közel két tizedre nőtt a hátránya, a befutónál pedig +410 ezredet mutatott az óra, a skót teljesítménye a harmadik helyre volt jó. Csapattársa, Kimi Räikkönen sem tudta átvenni az első helyet, a finn hátránya nyolc tized volt Alonsóhoz képest.

Hihetetlen, de Juan Pablo Montoya sem tudott Alonso idejének közelébe kerülni, a williamses csak a hatodik helyre futott be, 930 ezred volt a hátránya. Az időmérő edzést a Ferrari zárta, Rubens Barrichello is végig lassabb volt, mint Alonso. Több mint öt tizedes hátránnyal csak a negyedik helyet érdemelte ki, így Michael Schumacherre várt a feladat, hogy leszorítsa az első helyről a "tejfelesszájút". Nos, az ötszörös világbajnok német sem tudott megfelelni az elvárásoknak, 349 ezredes hátránnyal a harmadik rajtkockát szerezte meg (s okozott ezzel óriási örömünnepet a Renault-boxban), azaz óriási meglepetére két Renault indulhat az első sorból vasárnap reggel nyolc órakor.