Vágólapra másolva!
Baumgartner Zsolt a Forma-1-es Jordan-istálló hivatalos tesztpilótája lett, az erre az esztendőre szóló megállapodást csütörtökön délelőtt írták alá Budapesten. A kontraktus értelmében a Német- és Magyar Nagydíjon a legjobbakkal tréningezhet első Forma-3000-es versenyzőnk.

Sporttörténelmi bejelentésre került sor csütörtökön délelőtt Budapesten, Baumgartner Zsolt a Forma-1-es Jordan-istálló hivatalos tesztpilótája lett. A sajtótájékoztatón Jánosi György, leköszönő gyermek-, ifjúsági és sportminiszter jelentette be a szerződés létrejöttét, majd hangsúlyozta, Magyarország számára óriási lehetőséget jelent a megállapodás: "Sportdiplomáciai szempontból nagy lehetőséghez jutottunk: azzal, hogy Baumgartner a Jordan hivatalos tesztpilótája lett, immáron csupán egy lépésnyire került attól, hogy a legjobbak között is bemutatkozhasson. Márpedig minden feltétel adott ahhoz, hogy Magyarország első Forma-1-es versenyzője legyen, üzleti szempontból ez valóságos főnyeremény lenne."

Baumgartner tavaly került kapcsolatba Eddie Jordan csapatával, a Hungaroringen három kört meg is tehetett Giancarlo Fisichella beállításaival (rajta kívül még az 1988. június 24-én elhunyt Kesjár Csaba jutott hasonló lehetőséghez, ő 1987. augusztus 9-én a Zakspeed-csapat kocsiját vezette, szintén a Magyar Nagydíjon). A kapcsolat ezután sem szakadt meg a két fél között, s a folyamatos egyeztetések eredménye lett a mostani szerződés.

"Amikor az ember tesztpilótát szerződtet, elsődlegesen a tehetség alapján dönt" - mondta Eddie Jordan, a Jordan Grand Prix Team elnöke és a Jordan-istálló csapatfőnöke, aki kizárólag a sajtótájékoztató miatt utazott Magyarországra. "A másik fontos szempont a sebesség, Zsolt pedig mindkét kitételnek maximálisan megfelel: tehetséges is, gyors is, ráadásul kiváló tesztpilóta lesz belőle. Hosszú ideje figyeltük már pályafutását, mindig is láttunk benne fantáziát."

Baumgartnernek július végén kell munkába állnia a csapat silverstone-i főhadiszállásán, s mivel a gárdának rajta kívül nincsen tesztpilótája, alaposan el lesz látva munkával. Többek között az autó aerodinamikáját, illetőleg a legújabb fejlesztéseket kell majd tesztelnie, de addig a Forma-3000-re kell koncentrálnia. "Zsoltot július végén várjuk Silverstone-ban, addig a Forma-3000-re kell összpontosítania" - folytatta Eddie Jordan. "Azonnal nem dobjuk be a mélyvízbe, előbb meg kell ismerkednie az összes mérnökkel, s el kell készíttetnünk a méreteinek megfelelő ülést."

A Jordan csapat története 1980-tól 2003-ig, Fordtól, Harton át Hondáig. Részletek>>>


Az egyelőre erre az évre szóló szerződés értelmében Baumgartner a hockenheimi Német-, illetőleg a mogyoródi Magyar Nagydíjon lehetőséget kap arra, hogy a legjobbak között is lemérje tudását, a pénteki szabadedzéseken nézők serege előtt mutathatja meg, hogy érdemes volt leigazolni.

Baumgartner Zsolt pályafutása gokarttól a Jordanig. Részletek>>>


Baumgartner Jordanhez való szerződését eddig kizárólag az anyagiak hiúsították meg, azaz nem volt olyan szponzor, aki összeadta volna a Forma-1-hez szükséges nem kis összeget.

Az [origo] kérdésére Jánosi György elárulta, hogy ugyan az állam folyamatosan figyelemmel kísérte Zsolt pályafutását, anyagilag egy fillérrel sem támogatta, s a későbbiekben sem fogja. Amit a maga nevében tenni tudott, hogy 33 tőkeerős cégnek írt levelet, fontolják meg Baumgartner támogatásának lehetőségét. Hogy végül ki(k)nek a jóvoltából jött össze Baumgartner várva várt szerződése, arról az [origo]-nak Frank Tamás (aki a kezdetektől fogva sokat tett Baumgartner Forma-1-be való beprotezsálásáért) úgy nyilatkozott: "Titkos."

Koncz Dávid