Vágólapra másolva!
Visszatérhet a versenynaptárba a közkedvelt Belga Nagydíj, a kormány ugyanis kész a sokat bírát, dohányreklámokat tiltó törvény módosítására. A monzai teszt első napján Marc Gené volt a leggyorsabb.

A belga kormány kész mindent megtenni annak érdekében, hogy a nagy népszerűségnek örvendő spa-francorchampsi futam visszakerüljön a Forma-1-es versenynaptárba, ezért a vallon gazdasági miniszter, Serge Kubla a héten Londonba utazik, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen Bernie Ecclestone-nal, a száguldó cirkusz mindenható urával.

A Belga Nagydíj sorsa tavaly októberben pecsételődött meg, amikor is a kormány elfogadta azt az új törvényjavaslatot, amelynek értelmében az országban mindennemű dohányreklám tilos. A csapatok érthető csalódottsággal fogadták a határozatot, hiszen a spai futam sokaknak a kedvence volt, s mindig izgalmas versenyt hozott.

Az új törvény legerőteljesebb támogatója, a Zöld Párt azonban elveszítette a májusi általános választásokat, ezért az új kormányzat előtt felcsillant a lehetőség, hogy módosítsa a törvény vitatott pontjait s így visszavigye az országba a Forma-1-et. A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley egyébként tárt karokkal várja a futamot. "Amennyiben Belgium legalább a Forma-1-es futam idejére engedélyezi a dohányreklámokat, biztos helye lesz a versenynaptárban" - ígérte Mosley. "Mindenki imádja ezt a versenyt, szívesen megyünk vissza."

A futam törlése egyébként óriási felháborodást okozott tavaly a helyi lakosság körében, a környékbeliek megélhetése ugyanis nagyban függ(ött) a Belga Nagydíjtól.