Vágólapra másolva!
A Forma-1-es McLaren-istálló finn pilótája, Kimi Räikkönen azok után is győzelmi vágyakkal utazik a hétvégi Francia Nagydíjra, hogy a Nürburgringen (múlt vasárnap) vezető pozícióból kényszerült kiállni, mi több, Magny-Cours-ban tavaly egy olajfolt miatt szalasztotta el élete első győzelmet.

Kimi Räikkönen tavaly élete első győzelmét arathatta volna a Francia Nagydíjon, sokáig (a 43. körtől) vezetett, öt fordulóval a leintés előtt azonban megcsúszott egy olajfolton. Michael Schumacher köszönte szépen a bakit, s elhappolta a mclarenes orra elől az első helyet (igaz, sokáig vitatkoztak rajta, jogosan-e, a wokingiak ugyanis azt hangoztatták, hogy a német sárga zászló alatt előzött), s sikerével megszerezte ötödik világbajnoki címét.

Räikkönen azóta bekerült a futamgyőztesek táborába, idén Malajziában tudott nyerni, s Michael Schumacher legnagyobb riválisa lett a világbajnoki címért folytatott harcban. A múlt vasárnapi Európa Nagydíjon is ellenállhatatlanul vezetett, ám a Mercedes-motor nem bírta tempóját: egyszerűen elfüstölt.

"Számomra igen balszerencsésen ért véget a nürburgringi futam, ám az autóversenyzésben ez benne van a pakliban" - mondta Räikkönen. "Az MP4-17-es amúgy csodálatosan működött egész hétvégén, fantasztikus érzés volt megszerezni első pole pozíciómat. Azonban már a Francia Nagydíjra összpontosítunk, ahol keményen kell dolgoznunk, ha meg akarjuk ismételni múlt heti teljesítményünket."

"Ami engem illet, különösen várom a futamot, mert feledtetni szeretném tavalyi hibámat. Keserédes pillanatokat éltem át akkor, mert egyfelől boldog voltam, hogy dobogóra állhattam, ugyanakkor elkeserített, hogy csak egy hajszállal (olajfolttal) csúsztam le életem első győzelméről. Bízom benne, hogy felül tudjuk múlni 2002-es eredményünket (mindkét mclarenes dobogós volt)."