Társoldalunk:

Baumgartner sikerrel tesztelte a Jordan-autót

Magyar szempontból sporttörténelmi jelentőségű eseményre került sor hétfőn a Northaumptonhoz közeli Santa Podban, ahol a Forma-1-es Jordan csapat rendezett magántesztet. A brit csapat autóját Baumgartner Zsolt tesztelte, aki május közepén írt alá tesztpilótai szerződést a Jordannel.

Májusban Baumgartner olyan szerződést kötött a Jordan Forma-1-es istállójával, mely három tesztlehetőséget biztosított számára, de az elmúlt hetekben Eddie Jordan egy újabb speciális tesztlehetőséget ajánlott fel a magyar versenyzőnek, aki a mai teszt során a hét végi silverstone-i verseny előtt vetette próba alá a Jordan-autót. A teszt több mint 6 órán át tartott, és mind a csapat, mind Baumgartner Zsolt nagyon pozitívan nyilatkozott az ott történtekről. Baumgartner, aki ezt a hetet már Angliában tölti, úgy fogalmazott, hogy a mostani tesztelés volt eddigi pályafutása egyik legmeghatározóbb élménye, hiszen először adódott lehetősége arra, hogy órákon keresztül, csúcsterhelés mellett vezethessen egy F1-es autót.

"Ahogy előre is reméltem, a mostani alkalom remek lehetőséget biztosított számomra az autóval való ismerkedésre, illetve jó volt arra is, hogy a testméreteimre szabott ülésen apró változtatásokat eszközöljünk. Az ülés most már tökéletes, így a következő, Silverstone-ban esedékes teszten már ugyanúgy semmi nem fog zavarni, mint később Hockenheimben vagy a Hungaroringen, ahol talán szintén lehetőségem lesz a Jordant tesztelni. A mai napon a mérnökökkel a lehető legtüzetesebben vizsgáltuk át az autó viselkedését, ami a Silverstone-ban esedékes verseny előtt azért is különösen fontos a Jordannek, mert ők ezúttal hazai pályán versenyeznek majd. Nekem az volt a feladatom, hogy pontosan kövessem a csapatvezetés és a mérnökök utasításait, majd minden egyes kiállás után számoljak be tapasztalataimról. Azt hiszem, remekül tudtunk együtt dolgozni, és remélem, hogy segíteni tudtam a csapatot. Az autót kezdem megszokni, így biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező teszteken nagyon sikeresen dolgozom majd együtt a csapattal" - nyilatkozta Baumgartner.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK