Társoldalunk:

F1: visszatérés előtt a Belga Nagydíj

A belga kormány módosította az ország dohányreklámokat teljes mértékben tiltó törvényét, így a jövőben visszatérhet a versenynaptárba a sokak által kedvelt spa-francorchamps-i futam.

Óriási lépést tett a Belga Nagydíj a versenynaptárba való visszatérés felé, az ország szenátusa ugyanis enyhítette a sokak által vitatott, a dohányreklámokat teljes mértékben tiltó törvényt. Ennek elfogadása miatt kényszerült Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú ura tavaly októberben arra, hogy dobja a versenyzők egyik kedvencének számító futamot, lévén hogy a dohányipari cégek részéről jó néhány millió dollár folyik be a száguldó cirkusz kasszájába.

A törvény elfogadása ellen ugyan nagyban tiltakoztak a Spa-Francorchamps környéki települések lakói (nem csoda, ők a Forma-1-ből s az oda látogató sok ezer emberből éltek), ez azonban nem akadályozta meg az akkor hatalmon lévő Zöld Pártot, hogy keresztülvigye akaratát. A zöldek azonban elveszítették a május 18-i általános választásokat, így a törvény elveszítette legfőbb támogatóját.

Az új kormány pedig meg is tett mindent azért, hogy enyhítse a vitatott paragrafusok szigorúságát, így kedden megszületett az úgynevezett "Loi Francorchamps", amely a magyarországi rendelkezésekhez hasonlóan Forma-1-es futam esetében engedélyezi a dohányreklámokat.

A kormány ezen döntésével gyakorlatilag minden akadály elhárult az elől, hogy a Belga Nagydíj már jövőre visszatérjen a versenynaptárba: a versenyzők egytől egyig szívesen térnének vissza a pályára, s Bernie Ecclestone is többször kijelentette, hogy amennyiben Belgium eltörli a vitatott törvényt, visszaviszi a Forma-1-et az országba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK