Vágólapra másolva!

Schumi a Williamstől és a budapesti hőségtől fél

Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher bevallotta: a vasárnapi Német Nagydíjat követően könnyen elveszítheti a "koronáját", s már nem igazán optimista a hátralévő futamokat illetően. Schumi immáron csak hat ponttal vezet a Hockenheimben diadalmaskodó Juan Pablo Montoyával szemben, a kolumbiai győzelmével a finn Kimi Räikkönent is megelőzte. A Williams első idei győzelme óta - amelyet hat futammal ezelőtt aratott - 27 pontot faragott a Ferrari előnyén, míg Montoya 16 pontot "hozott" Schumin.

Képgaléria a Német Nagydíjról

A Ferrari címvédője szomorúan konstatálta: négy versennyel az idei szezon vége előtt alaposan megcsappantak vb-győzelmi esélyei. "Mindig ezt szajkóztam, hogy senki mástól nem kell félnünk, csak a Williamstől" - mondta lehorgasztott fejjel Michael Schumacher, aki négy körrel a németországi futam vége előtt még a második helyen állt, ám egy defekt és boxkiállás után csak a hetedik helyre gurult be. "Nem mondanám, hogy krízisben vagyunk, viszont nyilvánvalóan nem tölt el örömmel a Williams feltámadása. Nem vagyok túl optimista. Bíznunk kell a sikerben, de realistának kell maradnunk."

A Williams négyet megnyert az utóbbi hat futamból, kettőn ráadásul a második helyet is megszerezték, és megelőzték a McLarent, a Ferraritól pedig már csak két pontra vannak lemaradva. Az istállónál úgy vélik, már vasárnap élre kerülhettek volna a konstruktőrök versengésében, ha Ralf Schumacher nem esett volna ki az első körben a ferraris Barrichellóval és a mcLarenes Räikkönennel történt ütközés során. A Williams főmérnökének, Patrick Headnek az első számú helyettese, Sam Michael így nyilatkozott: "Újra remekelt az egész csapat. Montoya hibátlanul és parádésan vezetett a startól a leintésig, ám sajnos Ralf kiesett pár másodperccel a rajtot követően. Ha ez nem történik meg, megint duplázunk."

Michael Schumacher szerint nagyon nehéz verseny vár rá három hét múlva Magyarországon, s - mint elmondta - igencsak kevésnek tűnik a hatpontos előnye. Tavaly a Ferrari egyeduralkodott a Hungaroringen, Barrichello első, Schumi második lett - azóta viszont már egyre kevésbé jellemző a Ferrari dominanciája. Tavaly 17 versenyből 15-öt megnyertek, míg idén "csak" 12:5 az arány, ráadásul - a címvédő szerint - a budapesti hőség a Williamsnek kedvezhet.

"Ugyanazokkal a problémákkal nézünk majd szembe Magyarországon, mint most" - mondta MS, akinek a Bridgestone gumijai nem nagyon bírták a gyűrődést a 38 fokos hockenheimi ringen. "Viszont két hete nyertünk Silverstone-ban, és majdnem elkaptuk a második helyet a Német Nagydíjon. Előre tekintek, és minden pontért harcolni fogok."

[origo]