Társoldalunk:

Baumgartner Silverstone-t is letesztelte

Baumgartner Zsolt újabb sikeres Forma-1-es teszten van túl, ezúttal a silverstone-i pályán tett meg több mint 50 kört a Jordan Forddal.

Az első magyar, aki bizonyíthatta képességeit az autósport elitkategóriájában, szerda este értesült arról, hogy az ír Ralph Firman rosszulléte miatt neki kell folytatnia a jövő heti Amerikai Nagydíj felkészítő gyakorlását. 

Baumgartner csütörtökön reggel 4 órakor kelt útra. A teszt során főleg a gumik kiválasztására helyezték a hangsúlyt, legalább 10 készlet Bridgestone-nal próbálták ki a tengerentúli viadalra tervezett beállításokat.   

"Elég kalandosra sikerült az utam, hiszen későn tudtam meg, hogy csütörtökön délelőtt Silverstone-ban kell lennem. A Bécsből induló repülőm késett egy órát, aztán dugóba kerültem London és Silverstone között, így éppen csak beestem a tesztre" - mondta a 22 "éves magyar pilóta. "Több mint 50 kört mentem, ami nagy élmény volt, mert életemben először mehettem a legendás angliai pályán. Júliusi bemutatkozásomkor ugyan már gyakoroltam itt, de akkor az úgynevezett médium pályán autóztam, ami egy lerövidített része a rendes pályának."    

Baumgartner hozzátette: a jövőt illetően egyelőre még nem tud semmit, hiszen az istállónál mindenki csak találgatja, hogy Firman rendbe jön-e, és képes lesz-e rajthoz állni jövő hétvégén az Egyesült Államokban.  

"Az mindenesetre már biztos, hogy elutazok Indianapolisba, de azt nem tudom, hogy lesz-e lehetőségem autóba ülni. A mai tesztnap végén a csapatvezetés azt azért közölte velem, hogy rendeltek számomra egy olyan versenyoverállt, amelyen nincs cigarettareklám, mivel Indianapolisban a helyi törvények tiltják a dohányáruk reklámját. Természetesen szeretném kipróbálni az overállt, ha már elkészítik..." - jegyezte meg.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK