Vágólapra másolva!
Jarno Trulli volt a leggyorsabb a Forma-1-es Amerikai Nagydíj első időmérő edzésén, amelynek második felében már szakadó esőben gyakoroltak a pilóták. A világbajnoki címért harcoló trió tagjai közül Juan Pablo Montoya 5., Michael Schumacher 8., míg Kimi Räikkönen 9. lett. Ralph Firman korábbi problémái ellenére részt vett az edzésen, így Baumgartner Zsoltnak minden bizonnyal nem jut szerep Indianapolisban.

A meglepően kevés szurkoló már a gyakorlás elején átélhette a legfontosabb eseményeket, hiszen az összetett verseny legjobbjai kezdtek. A 3 pontos előnnyel vezető ötszörös világbajnok, M. Schumacher a tőle megszokott és sokszor megcsodált pontossággal vezetett, s 1:10.736 p-es ideje a szabadedzésen a legjobb lett volna, sőt még saját 1:10.790-es körrekordját is megdöntötte. A trónkövetelő Juan Pablo Montoyát ez nem igazán érdekelte, az első szektorban több, mint 1 tizeddel gyorsabb volt, majd előnyét fokozatosan növelte, s hihetetlen fölénnyel került az élre!

Kimi Räikkönen nagyon fogadkozott a hét elején, ehhez képest vég- és átlagsebességben is elmaradt közvetlen vetélytársaitól, csak 3. lett, igaz M. Schumachertől csak alig, 2 tizeddel "kapott ki".

A monzai Olasz Nagydíjon kisebb sérülés miatt nem induló Ralf Schumacher is igyekezett, s a második szektorban már gyorsabb volt Montoyánál, s a hajrában is félelmetesen száguldott az első helyre! Az első kvintettet záró Rubens Barrichellóra nagy feladat várt, s elképesztően kezdett, közel 3 tizedes előnyt harcolt ki, ezt még növelte is, s tökéletes vezetésének eredménye az 1:09.835-ös, parádés idő lett!

A Magyar Nagydíjon győztes Fernando Alonso korábban már többször csillogtatta kivételes képességeit, ezúttal viszont csak közepes teljesítményt nyújtott, ezzel csak M. Schumachert és Räikkönent előzte meg, legalábbis átmenetileg. David Coulthard ugyanis "megirigyelte" pozícióját, s elévágott. Jarno Trulli a pénteki teszten és szabadedzésen is a leggyorsabb volt, s az időmérésen is káprázatosan szerepelt, a második szektor után közel fél mp-cel vezetett, s simán át is vette a vezetést!

Mark Webbert az egyik legtehetségesebb pilótának tartják, s ezt most fényesen igazolta, csak Trullitól és Barrichellótól maradt el, vagyis a sztárok többségénél gyorsabb volt. Jenson Button az addigi leggyengébb időt érte el, s következett az újabb szünet.

A jövőre már új csapatnál szereplő Giancarlo Fisichella régóta szenved a Jordan-Fordnál, s most is elszomorította a csapat szurkolóit, "fényévekkel" maradt el az addigi tíz pilótától. A szezont újoncként kezdő Cristiano da Matta csak az olaszt tudta megelőzni, míg Heinz-Harald Frentzen még őt sem. Igaz, ekkor már egyre erősebb eső nehezítette a versenyzők feladatát, s ez Olivier Panis eredményében is megmutatkozott. Jacques Villeneuve, Nick Heidfeld és a szereplést végül elvállaló Ralph Firman sem tudott megbirkózni igazán a roppant nehéz feladattal.

Jos Verstappen meg sem kísérelt "gyors" kört menni, inkább kihajtott a boxba. Justin Wilson és Nicolas Kiesa is végigment a pályán, ennél sokkal jobbra nem is számíthattak.

Amerikai Nagydíj, 1. időmérő edzés:
1. Trulli (olasz, Renault) 1:09.566 (átlag: 216.934 km/ó)
2. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:09.835
3. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 1:10.081
4. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:10.222
5. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:10.372
6. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:10.450
7. Alonso (spanyol, Renault) 1:10.556
8. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:10.736
9. Kimi Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 1:10.756
10. Jenson Button (brit, BAR-Honda) 1:11.847
11. Cristiano da Matta (brazi, Toyota) 1:11.949
12. Giancarlo Fisichella (olasz, Jordan-Ford) 1:12.227
13. Heinz-Harald Frentzen (német, Sauber-Petronas) 1:13.541
14. Olivier Panis (francia, Toyota) 1:17.666
15. Nick Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 1:17.768
16. Jacques Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 1:18.547
17. Ralph Firman (brit, Jordan-Ford) 1:19.383
18. Justin Wilson (brit, Jaguar -Cosworth) 1:19.491
19. Nicolas Kiesa (dán, Minardi-Cosworth) 1:21.973
20. Jos Verstappen (holland, Minardi-Cosworth) - mért kör nélkül