Vágólapra másolva!
Jos Verstappen úgy tervezi, hogy a jövő vasárnapi Japán Nagydíjon szerepel utoljára a Forma-1-es mezőny egyetlen pont nélküli csapatánál, a Minardi-Cosworthnál.

A Forma-1-es pilóták közül Jos Verstappennek van a legnagyobb rajongói klubja, a holland mégsem meghatározó alakja a sportágnak. Sőt, benettonos korszakát leszámítva egyetlen jobbnak mondható eredményt sem ért el, többnyire a mezőny alsó feléhez tartozó alakulatoknál szerepelt.

Tőkeerős szponzorainak köszönhetően idén a Minarditól kapott ajánlatot, s Verstappen jobb híján rá is bólintott. Az idényt azonban végigszenvedte, ez idáig egyetlen pontot sem szerzett, s feltehetőleg az utolsó, Japán Nagydíjon sem fog. Az eredménytelenségből mostanra elege lett, kijelentette, szíve szerint azonnal elhagyná Paul Stoddart csapatát.

"Iszonyatos összevisszaság uralkodik ennél a gárdánál" - szapulta munkaadóját Verstappen a Race Report című magazinban, aki eddigi 106 futamán 17 pontot gyűjtött, s kétszer volt dobogós. "Nincsenek irányelvek, senki sem tudja, pontosan mi is a dolga. Ha itt vezető pozícióba kerülhetnék, azonnal kirúgnék húsz embert, de több másikat is le lehetne cserélni. Sok csapatnál megfordultam, sok mindent láttam, de ami a Minardinál van, az mindent felülmúl. Boldoggá tenne, ha most azonnal távozhatnék, inkább maradok otthon, csak ne kelljen többet Minardiba ülnöm."

Verstappen elmondta azt is, hogy többnyire idejétmúlt alkatrészeket használnak, így korántsem meglepő, hogy a csapat többnyire nem tudja befejezni a futamokat. Ami a jövőt illeti, nevét mostanság a Jaguarral és a Jordannel kapcsolatban emlegetik, ezen két gárda ugyanis olyan pilótát keres, aki szponzorai révén pénzt is hoz a házhoz. A holland inkább előbbit favorizálja, mint mondta, "szakmailag és emberileg is jó döntés lenne, ha a Jaguarnál folytatnám pályafutásomat".

Hogy a történet kerek legyen, Verstappen honlapján kijelentette, a sajtó félreértelmezte szavait, s esze ágában sem volt kritizálni jelenlegi együttesét. "Nonszensz, amit egyes sajtóorgánumok leírtak, nem intéztem ilyen mértékű kirohanást a Minardi ellen" - írta Versteppen. "Sportemberként nem lehetek elégedett az idei szezonnal, de minden bajom ellenére tisztelem, s mindig is tiszteltem az itt dolgozók munkáját."