Vágólapra másolva!
A MotoGP-ben világbajnok Valentino Rossi köszöni szépen, de nem fogadja el az F1-legjobb istálló által felajánlott tesztelési lehetőséget. Az olasz kiválóság még motorozna.

"Még egy-két évig motorozni szeretnék, utána talán szóba jöhet a tréning" - mondta a 24 esztendős olasz klasszis, aki sorozatban harmadik végső elsőségét ünnepelhette múlt vasárnap Szepangban, a Malajziai Nagydíjon (2001-ben az 500 kcm-es géposztályban nyert, majd a tavaly útjára indult MotoGP első idényében is diadalmaskodott).

Rossi 1997-ben a 125, 1999-ben pedig a 250-esek között is világbajnoki címet szerzett. Amúgy nem áll távol tőle a sportautózás: tavaly novemberben a Brit ralin tett "négykerekű" kísérletet: egy Peugeot 206 WRC-vel állt rajthoz, de már az első, 23 km-es szakaszon lesodródott az útról, csúnyán összetörte kocsiját, s feladta a versenyt.

Luca di Montezemolo, a Forma-1-es csapat elnöke kissé csalódott volt, de mint mondta: Rossinak mindent megbocsát, ha gyorsan vesz magának egy Ferrarit.