Vágólapra másolva!
Paul Stoddart csapattulajdonos szerint 90 százalék az esélye annak, hogy Baumgartner Zsolt a Minardi-Cosworth egyik versenyzője lesz a jövő évi Forma-1-es világbajnokságon. A Világgazdaság ugyanakkor úgy tudja, elment a hajó.

A faenzai székhelyű csapat főnöke szerint a szerdán előszerződést kapott magyar pilóta ügyében még számos, kisebb szponzori részletet kell tisztázni. Stoddart ismét elmondta: lenyűgözte Baumgartner szereplése az idei Magyar és Olasz Nagydíjon, amikor a sérült ír Ralph Firmant helyettesítette a Jordan-Fordnál. A 22 éves tehetség a Hungaroringen a 35. körben műszaki hiba miatt még feladta a futamot, de a monzai Autodromo Nazionalén már célba érkezett a 11. helyen.

"Okosan versenyzett, semmilyen bajt nem okozott. A mienkhez hasonló csapatban tudna megfelelően tovább fejlődni" - szögezte le Paul Stoddart. Hozzátette: a Forma-1 első számú vezetője, a Minardinál is részvénytulajdonos Bernie Ecclestone szerény szerepet vállalt Baumgartner Zsolt előszerződésében. "Annyit kérdezett, hogy érdekelne-e engem a magyar versenyző?" - mondta.

A Minardi-főnök szerint, ha mégsem jön létre megállapodás, akkor a rutinos Forma-1-es pilótának számító s idén is a faenzaiaknál szerepelt Jos Verstappen kerülhet előtérbe. Stoddart rendkívüli módon tiszteli a holland sportembert, aki jelenleg éppen a Jordan-Fordnál - amelytől Baumgartner is kapott október elején ajánlatot - "puhatolózik", főszponzora szerdán találkozott Eddie Jordannel. "Senki se írja le Jost, hiszen esélye van a Jordannél, s ha valami rosszul alakul, akkor nálunk is, igaz, jóval kisebb. Túl jó versenyző ahhoz, hogy visszavonuljon" - fogalmazott Stoddart, aki azt is elárulta, hogy nem a kiváló szponzori háttérrel rendelkező Verstappen, hanem két másik "reménybeli Forma-1-es szereplő" hozhatta volna a legtöbb pénzt a Minardihoz, azt azonban nem tárta a nyilvánosság elé, hogy kik voltak a dúsgazdag érdeklődők.

Nem sokkal Stoddart nyilatkozata után a Verstappent támogató Trust International internetes oldala nyilvánosságra hozta: a cég 2004-ben a Jordan-Fordot s nem a Minardi-Coswortht akarja szponzorálni. A számítógépes technológiával foglalkozó vállalat a jövőben nem kívánja nevét adni "egy kevés fejlődést mutató, a hátsó régióhoz tartozó csapat" szerepléséhez. Ez azt jelenti, hogy Verstappen semmiképpen sem versenyezhet jövőre Paul Stoddart csapatában.

A Világgazdaság értesülései szerint ugyanakkor a magyar pilótának sincs túl sok esélye a szerződésre, az indulásához szükséges nyolcmillió dollár fele ugyanis még mindig hiányzik. 750 millió forintot előteremtettek ugyan Baumgartner szponzorai, de a sporttárca a Frank Tamás által benyújtott garanciákat nem tekintette elfogadhatónak, ezért úgy határozott, nem segíti ki a magyar versenyzőt. Ezt Szigetvári Viktor, a GYISM sajtófőnöke már csütörtöki nyilatkozatában megerősítette az [origo]-nak, sokadszor is elmondva, hogy az államnak nem tiszte a költségvetés terhére történő szponzoráció. A korábbi ígéretek arról szóltak, a potenciális támogatók felkeresésében és azok meggyőzésében segít a minisztérium, de a jelek szerint egyetlen céget sem sikerült arra rávenni, hogy Baumgartner kedvéért pénzt vegyenek ki a kasszából.