Társoldalunk:

A kormány elé kerülhet Baumgartner ügye

Nagyon kemény üzleti tárgyalást folytatott pénteken Gyurcsány Ferenc  sportminiszterrel Frank Tamás, Baumgartner Zsolt autóversenyző menedzsere a magyar pilóta reménybeli Forma-1-es jövőjével kapcsolatban.

A 22 éves tehetség szerdán előszerződési ajánlatot kapott a Minardi-Cosworth csapatától, azonban csak a szükséges szponzori feltételek teljesítése esetén születhet megállapodás. 

Frank Tamás az MTI-nek elmondta: miután tárgyalt Gyurcsány Ferenccel, a Minardit értesítette a fejleményekről, s azt sikerült elérnie, hogy az istálló pénteken nem dönti el, ki lesz az olasz Gianmaria Bruni mellett a másik pilóta. Hozzátette: pénteken már nem várható további fejlemény. 

Sajtóértesülések szerint Gyurcsány ígéretet tett arra, hogy ha a Minardi által kért pénz felét sikerül megszerezni, akkor a kormány elé terjeszti az ügyet. 

Paul Stoddart csapattulajdonos csütörtökön úgy vélekedett, 90 százalék az esélye annak, hogy Baumgartner lesz a befutó, mivel lenyűgözte a fiatal versenyző szereplése az idei Magyar és Olasz Nagydíjon, amikor a sérült ír Ralph Firmant helyettesítette a Jordan-Fordnál. Baumgartner a Hungaroringen a 35. körben műszaki hiba miatt még feladta a futamot, de a monzai Autodromo Nazionalén már célba érkezett a 11. helyen. 

A fennmaradó Minardi-helyre többen pályáznak a magyar pilóta mellett: az angol Justin Wilson, az indiai Narain Karthikeyan és a dán Nicolas Kiesa.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK