Vágólapra másolva!
A hatszoros Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher szívesen folytatná pályafutását 2006 után is, vagyis szerződést hosszabbítana a Ferrarival.

"Soha sem zártam ki ezt a lehetőséget, jelenleg sincs okom erre" - mondta a 35 éves német világsztár, hozzátéve: amikor tavaly nyáron meghosszabbította szerződését, Luca di Montezemolo Ferrari-elnök arra biztatta, hogy addig folytassa karrierjét, amíg kellő motivációt érez, s gyorsasága sem kopik.

"Még mindig nagyon élvezem a versenyzést, kiváló a csapatmorál és az atmoszféra. A tavalyi szezon rendkívül szoros végjátéka is növelte az elszántságunkat. Imádom a Forma-1-et, vagyis fel sem merül, hogy hiányozna a motiváció, igaz, a többieknél is hasonlót kell éreznem."

Schumacher örül annak, hogy 2006-ig nem lesz új csapattársa, mert szerdán meghosszabbították a brazil Rubens Barrichello szerződését: "A lehető legtermészetesebb döntés született, Rubensnél nem választhattunk volna jobb versenyzőt." A kerpeni öccséről, Ralfról is szót ejtett: korábban felmerült, esetleg egyszer egy istállóban versenyeznek majd, ám Schumacher ezt határozottan cáfolta. "Biztosak lehetnek benne, soha nem lesz olyan, hogy azonos csapatban küzdünk egymás ellen."

A német szuperklasszis 1994-ben és 1995-ben világbajnokságot nyert a Benetton-csapat tagjaként, majd 1996-tól a Ferrarit erősíti. A maranellói istálló első számú versenyzőjeként 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban is a pontverseny élén zárt, így a Forma-1 történetének legeredményesebb pilótája lett.

Közben Valenciában folytatta az új Sauber tesztelését Giancarlo Fisichella, s az olasz egészen parádés eredménnyel rukkolt elő. Legjobb ideje 1:10.513 volt, s ez csak fél másodperccel rosszabb David Coulthard pályacsúcsánál. "Ez életem legjobb napja" - ragadtatta el magát kissé talán túlzottan Fisichella, akinek 80 megtett köre alatt csupán kisebb hidraulikai problémával kellett szembesülnie.