Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen, a Forma-1-es McLaren-istálló pilótája elégedetlen az MP4-19-essel, a finn elsősorban beállítási problémákra panaszkodik. Tagadta ugyanakkor, hogy a Ferrari jelentené számára a jövőt.

Mint minden Forma-1-es csapatnál, a McLarennél is megkezdődött a felkészülési hajrá, kevesebb mint egy hónap van már csak ugyanis hátra a melbourne-i idénynyitóig. Az MP4-19-es látszólag jól muzsikált a teszteken, Kimi Räikkönen azonban most váratlanul panaszkodni kezdett az autóra. Talán a csapatvezetés sincs kibékülve az eddig látottakkal, hiszen nem szokás egy új autót szezon közben lecserélni; a McLaren márpedig erre készül, amint azt Ron Dennis még múlt héten bejelentette, MP4-19B kódjellel az idény közepétől egy teljesen új négykerekű bevetését tervezik.

Räikkönen a csalódást keltő barcelonai tesztelés után nyilatkozott a sajtónak, elsősorban az MP4-19-es versenyképességét kérdőjelezte meg. "Jerezben és Valenciában nem volt gondunk az autóval, ellenben Barcelonában számtalan probléma merült fel" - mondta az északi kiválóság a La Gazzetta dello Sportnak. "Összességében nem túl sok igazán jól sikerült tesztnapon vagyunk túl, ezért nem tudom, valójában milyen autóm is van. A legnagyobb nehézséget egyébiránt a beállítás jelenti, valahogy nem találjuk az összhangot, s az új motort sem nagyon tudjuk beépíteni a kasztniba."

Noha a McLaren november 25. óta tesztelheti új négykerekűjét, képtelen volt kihasználni a korai "bemutató" jelentette előnyt. Mindezt alátámasztják a tesztpilóta Alexander Wurz szavai is, aki a Kickerben azt találta mondani, "2003 azonos időszakához képest harmadannyi tesztkilométert tettünk csak meg". Persze, ebben szerepe van annak is, hogy az MP4-19-esbe az osztrák egyszerűen nem fér be, a cockpitet ugyanis túlságosan szűkre méretezték.

Räikkönenhez visszakanyarodva, a finn határozottan cáfolta azokat a korábban felröppent pletykákat, melyek szerint a Ferrari szemet vetett rá, s szerződésének lejárta után Maranellóban folytatja pályafutását. "Per pillanat érvényes megállapodás köt a McLarenhez, majd ha ez lejárt, meglátjuk, hogyan tovább. A Ferrari egyelőre nem is keresett meg" - árulta el a finn, aki elmondta azt is, jól érzi magát jelenlegi együttesénél, így nincs oka a váltásra.