Társoldalunk:

Baumgartner önkritikát gyakorolt

Baumgartner Zsolt három és fél másodperccel maradt el az utolsó előtti helyet elcsípő Nick Heidfeld idejétől a csütörtöki imolai tesztelésen. A magyar versenyző tisztában van vele: van még mit fejlődnie.

A csütörtökinél bizonnyal volt már jobb napja is Baumgartner Zsoltnak. Nem lehet ugyanis kellemes érzés, amikor tesztelésen hét másodperccel marad el a legjobb időtől, de még az utolsó előtti is ráver három és felet. Imolában márpedig ez történt, s eső, mezőny leggyengébb autója ide vagy oda, ez nem túl biztató az előttünk álló idényre nézve. Szerencsére tudja ezt Zsolt is, aki azzal is tisztában van, élesben nem engedhet majd meg magának egy imolaihoz hasonló kicsúszást (a gyakorlás vége felé hibázott). Tudniillik Paul Stoddart az ilyesmire eléggé háklis, az ausztrál azt szereti látni, ha pilótái az aszfalton tartózkodnak.

"Ez volt az első alkalom, hogy esőben vezethettem az új Minardit, ennek ellenére tartok tőle, rengeteget kell még fejlődnöm" - ismerte el Baumgartner. "Sikerült ugyan előrelépnünk, ám úgy vélem, a csapatnak még meg kell találnia az ideális 'vizes' beállítást. Különösen akkor szenvedtem, amikor a pálya még nedves volt, de már kezdett felszáradni."

A Minardinak a csütörtöki volt a második, egyben utolsó munkanapja az Autodromo Enzo e Dino Ferrarin, az istálló elsősorban az aerodinamikai beállításokra koncentrált. No meg az időjárásnak köszönhetően kipróbálhatta a Bridgestone vizes papucsait, amelyekről ez idáig nem sok feljegyzés született. "A mérnökök elégedettek voltak a gumikkal, amelyekből kétfajtát is kipróbálhattunk: a heves esőzésre kifejlesztetteteket, valamint az intermediate abroncsokat" - mondta Massimo Rivola csapatmenedzser. "Zsolt egyre magabiztosabb az autóban, alapvetően jól teljesített az esőben, csupán pechje volt, hogy délután kicsúszott, s tönkretette kicsit az autó elejét. Összességében pozitív napot zártunk."

"Szívesebben folytattuk volna felkészülésünket száraz körülmények között, az eső miatt csak könnyített munkát tudtunk végezni" - értékelt Paul Stoddart csapatfőnök. "Azért nem vagyok teljesen elkeseredve amiatt, hogy így alakultak a dolgok, Melbourne-ben ugyanis már többször rendeztek esős futamot, legalább nem ér minket teljesen felkészületlenül, ha Ausztráliában rossz idő lesz. Jövő héten utazunk amúgy a verseny helyszínére, biztos vagyok benne, hogy izgalmas szezon áll előttünk."

A Minardihoz kapcsolódó hír még, hogy a holland Wilux, fürdőszobacikkeket gyártó vállalat lehet az együttes főszponzora, amennyiben Stoddart szakít azzal a multinacionális kínai céggel, amellyel korábban megegyezett, de ez idáig még nem fizetett semmit a gárdának. "Cégem szívesen lenne a csapat főtámogatója, de március 3-ig várnunk kell. Ha addig sem utalnak a kínaiak, mi lépünk a helyükre" - nyilatkozta Ruud Wildschut, a Wilux igazgatója.

[kd]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK