Vágólapra másolva!
A Forma-1-es McLaren-istálló (pontosabban motorszállító partnere, a Mercedes) megtalálta a gyenge szereplés első bűnbakját: a Bild című német napilap értesülései szerint mennie kell dr. Werner Laurenz "motorfelelősnek". A Ferrarinál mindenki boldog, kivéve Rubens Barrichellót, aki Baumgartner Zsoltot okolta amiatt, hogy nem tudta utolérni a harmadikként leintett Jenson Buttont.

A Malajziai Nagydíj nem hozott gyökeres változást az idénynyitó melbourne-i futamhoz képest, éppen ellenkezőleg: Michael Schumacher a sepangi hőségben sem talált legyőzőre, így begyűjtötte pályafutása 72. diadalát. Noha a német Bild című napilap már most gratulált hetedik világbajnoki címéhez (alcím: Mr. Verhetetlen), a magunk részéről maradjunk a realitás talaján: még 16 futam van hátra az idényből, bármi megtörténhet.

Ettől függetlenül tény, a Ferrari per pillanat messze a mezőny előtt jár, hiba volt leírni Schumacheréket az idény előtt. "Az ellenfelek most jóval közelebb voltak hozzánk, mint Melbourne-ben, így az utolsó pillanatig sem lehettem biztos a győzelemben" - nyilatkozta Schumacher. "Juan Pablo végig keményen nyomta a gázt, így folyamatosan koncentrálnom kellett. Természetesen örülök a győzelemnek, de annak még jobban, hogy hétfőn a családommal lehetek, s közösen megünnepelhetjük fiam ötödik születésnapját. Apaként megtettem, amit kellett, szállítottam az ajándékot" - vigyorgott a német, aki szerint az idei esztendő nem lesz olyan egyhangú, mint a 2002-es volt. "Jelenleg mi vagyunk a legerősebbek, óriásit léptünk előre, de a riválisok is jó úton járnak: könnyen lehet, hogy előbb-utóbb utolérnek minket."

"Egyetlenegyszer sem hibázott. Minden évben azt mondom magamban, ennél jobban képtelenség vezetni, ennél többet lehetetlen nyújtani. Folyton csalódnom kell" - fényezte Schumachert Jean Todt csapatfőnök, aki a szokásos mondatok után (kemény verseny volt, mindenki nagyszerű munkát végzett, stb.) gratulált a fiókcsapat Saubernek. "Kiváló eredmény, hogy mind a négy Ferrari-motor elérte a célt, három pedig pontot is szerzett. Minden elismerésem a Saubernek, a mai mezőnyben nem könnyű pontszerző helyen végezni."

Rubens Barrichello annyira már nem volt elégedett negyedik helyével, első felindulásában ráfogta Baumgartner Zsoltra, hogy nem tudott felkapaszkodni a dobogóra. "Végig nyomtam, ahogy tudtam. Más gumikat választottam, mint Michael, s be kell látnom, melléfogtam: az első körökben, a nedves pályán egyik pillanatról a másikra leesett a hőmérsékletük, ezért vesztettem néhány pozíciót. Alapvetően elégedett vagyok az autóval, az viszont bosszant, hogy nem értem utol Buttont. Ebben nagy szerepe volt Baumgartnernek, akinek lekörözésénél vagy két másodpercet veszítettem" - háborgott a brazil. Itt jegyezzük meg, hogy a futam alatt Massa is "kiakadt", a sauberes be is intett a magyar versenyzőnek, amiért az feltartotta. Hogy mennyire volt igaza, nem tudhatjuk, mindenesetre nem túl sportszerű az elégedetlenség ily módon történő kifejezése.

A McLarennek sokkal komolyabb problémái vannak, mint Barrichellónak, a wokingiak két futam alatt mindössze négy pontot tudtak elcsípni. Pedig a tesztidőszakban az ezüst nyilak kifejezetten versenyképesnek tűntek, ehhez képest Kimi Räikkönen zsinórban másodszor esett ki motorhiba miatt. David Coulthard sem büszkélkedhet nyolcadik, illetve hatodik helyével, az eredménytelenséget állítólag meg is elégelte a Mercedes. A Bild információi szerint a német gyár menesztette a motorfelelős dr. Werner Laurenzet, aki 2002 októberében érkezett a svábokhoz. Azelőtt a BMW fejlesztési igazgatójaként tevékenykedett, s a Forma-1 akkori legjobb erőforrását építette meg.

A lap úgy tudja, hogy Laurenz és partnere, Mario Illien a szezon kezdete óta más álláspontot képviselt a fejlesztések terén, ezért folyamatosak voltak köztük az összetűzések. A Mercedesnek viszont mostanra elege lett a kakaskodásból. "Fogalmam sincs, hogy Werner mit akart csinálni Malajziában" - idézett a Bild egy magas rangú McLaren-alkalmazottat, akinek szavai koncepciótlanságra utalnak.

Räikkönen a gondok ellenére nem pánikol. "Nemcsak nekem, a csapatnak is csalódás, hogy nem tudtam befejezni a futamot. Ugyanakkor pozitívum, hogy közel voltam a dobogóhoz, kis szerencsével odaérhettem volna a harmadik helyre. Remélhetőleg Bahreinben minden jóra fordul" - mondta a finn, aki kiesése után csúnya jelenetet produkált: kis híján megverte az egyik pályamunkást, aki csak segíteni akart neki. "Nem ilyennek ismerem Kimit, feltétlenül beszélek majd vele az esetről" - ígérte Norbert Haug csapatfőnök. Egy biztos, az eset jól érzékeltette, milyen óriási feszültség dolgozik a mclarenesekben.