Vágólapra másolva!
Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem született mindenben egyezség Max Mosley és a Forma-1-es csapatvezetők között: a többség megvétózta az FIA-elnök azon javaslatát, hogy a sportág térjen vissza a manuális kuplung és sebességváltó használatához.

A Nemzetközi Automobil Szövetség keddi, monacói ülésén a Forma-1-es csapatvezetők rábólintottak Max Mosley elnök szabályváltoztatási csomagjára, egy dolgot azonban "kiszavaztak" belőle. A hírek szerint a többség nem ment bele, hogy újra manuális kuplungot és sebességváltót kelljen használni. "Igazán remek konferencia volt, nagy ellenállásra számítottam, de csak néhány kérdésben alakult ki vita" - mondta Mosley még az ülés után. "Maradnak a modern sebváltók, egyelőre jobb lesz így."

Amint arról kedden már beszámoltunk, a csapatok belementek, hogy a jövőben minden autóban ugyanolyan fékrendszer legyen, s nem ellenkeztek a közös gumiszállító ellen sem. Mosley eredetileg 50 kilóval akarta csökkenteni a versenygépek összsúlyát, de a megjelentek akár többet is hajlandóak lennének faragni. "Kisebb súly = baleset esetén kisebb ütközési energia" - magyarázta a nyilvánvalót Mosley.

Ami a gumikat illeti, egyelőre nem tudni, hogy a Bridgestone vagy a Michelin szorul ki a száguldó cirkuszból, Mosley szerint azonban elképzelhető, hogy mindkettő. "Tenderen fogunk győztest hirdetni, a világ összes meghatározó gumigyártójának küldünk meghívót. Egyszerű a képlet, a legjobb ajánlat lesz a befutó." A győztesnek a jelenleginél keskenyebb első, ám szélesebb hátsó abroncsokat kell majd szállítania.

Felmerült, hogy a jövőben esetleg újra engedélyezik a teljesen sima (slick) gumik használatát, az ezt firtató kérdésre Mosley csupán annyit felelt, talán. De vélhetően csupán "etetett", ez a lépés ugyanis éppen ellentétes lenne törekvésével: tudniillik ő lassítani, nem pedig gyorsítani szeretné a Forma-1-et.