Társoldalunk:

Schumacher ismét történelmet írt

A Kanadai Nagydíjon aratott győzelmével Michael Schumacher a Forma-1 történetének első olyan pilótája lett, aki az idény első nyolc futamából hetet megnyert, valamint szintén elsőként volt képes arra a bravúrra, hogy egy adott pályán hétszer diadalmaskodjon. (A hetes szám bűvöletében mostani volt 77. futamgyőzelme.) Második Ralf Schumacher, harmadik Rubens Barrichello lett, Kimi Räikkönen úgy szerzett pontot, hogy ötször járt a boxban. Baumgartner Zsolt a 14. helyen ért célba, de - mondhatni szokás szerint - nem előzött meg senkit. (Hétfőn érkezett a hír, szabálytalan fékek miatt kizárták a Williams és a Toyota versenyzőit.)

A Ferrari kitaktikázta. Michael Schumacher csak hatodik lett a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén, de ez sem akadályozta meg abban, hogy begyűjtse pályafutása 77. futamgyőzelmét. A maranellóiak - ahogy a múltban már oly sokszor - ezúttal is taktikailag verték el a mezőnyt, két kiállással kalkuláltak, míg a közvetlen riválisok hárommal.

De legalább volt egy kis izgalom végre, a futam elején sokáig nem szakadt szét az élmezőny. Benne volt a meglepetés a levegőben, meglepően jól mentek a Williamsek (mint később kiderült, szabálytalan fékeket használtak), a három kerékcsere miatt azonban Ralf Schumachernek be kellett érnie a második hellyel (aztán a kizárással).

Pontot szerzett Kimi Räikkönen, mindjárt kettőt is (a módosított végeredménynek köszönhetően négyet), méghozzá úgy, hogy ötször volt kint a boxban. Háromszor kereket cserélt, egyszer kormányt, míg egy alkalommal büntetésből kellett átkocognia rajta. Dicséretet érdemel Giancarlo Fisichella, aki hatodiknak (negyediknek) hozta be a Saubert.

Szato Takuma zsinórban harmadszor esett ki motorhiba miatt (érdekes, hogy mindig alatta robban fel a Honda-motor, talán jobban kellene kímélnie), Felipe Massa pedig igen komoly balesetet szenvedett, de szerencsére megúszta. Baumgartner Zsolt 14. (10.) lett, de nem előzött meg senkit - sőt, az előtte célba ért Christian Klientől kört kapott.

Jól debütált viszont a Giorgio Pantano anyagi gondjai miatt beugrott Timo Glock, a Jordan német tesztpilótája 11. lett, megelőzve a rutinos Nick Heidfeldet. Néhány órával később öröme határtalanná vált, a kizárások miatt ugyanis két ponttal fejezte be élete első Forma-1-es versenyét.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK