Vágólapra másolva!

Fotó: DPPI
Prost az eltűnt idő nyomában

A négyszeres világbajnok versenyző csapata ellen novemberben indult csődeljárás. Prost egy időben arab befektetőkkel tárgyalt, majd a bíróság által megszabott határidő letelte előtt kevéssel francia és olasz cégek vették fel vele a kapcsolatot.

"Minden hiába, nem sikerült megfelelő befektetőt találnunk. Ahogy múlt az idő, úgy lett egyre reménytelenebb a helyzet. Sajnálom azokat a munkatársaimat, akik az utcára kerülnek. Rengeteg emberrel tárgyaltunk, de senkivel sem sikerült megállapodnunk" - mondta szomorúan a Professzor.

A csapat megszűnésével élesedik a harc a pilótapiacon is. Heinz-Harald Frentzen (aki nem mellesleg háromszoros futamgyőztes) eddig Prost ajánlatára várt, a formula1.com szerint most még akár az Arrowshoz is mehet, ahonnan ez esetben kitennék Verstappen szűrét. Biztosnak tűnt továbbá Mark Webber helye a Minardinál, most már ezen a fronton sem egyértelmű a helyzet.

Prost versenyzőként minden idők egyik legjobbja volt, majd négy évvel visszavonulása után, 1997-ben átvette a Ligier-csapatot. Abban az évben akadt néhány ígéretes eredmény, de az istálló fokozatosan lejtőre került. A 2000-es évadban pontot sem szereztek egy tragikusan sikerült Peugeot-motorral, végül tavaly a Ferrari korábbi fejlesztésű motorjával négy pontot gyűjtöttek.

Korábban: