Úgy tűnik, a Red Bull komolyan vette Sebatian Vettel tegnapi figyelmeztetését, amely szerint a csapatnak fel kell kötnie a gatyáját, ha a Hungaroringen meg szeretnék verni a Ferrarit és a McLarent. Mint kiderült, az alakulat szerelői a péntekről szombatra virradó éjszaka során éjjel 2 után is dolgoztak az autókon.
Ez azért érdekes, mert az idei évre vonatkozó sportszabályzat 30.19-es pontja szerint a versenyautók üzemeltetésében bármilyen módon érintett csapattagok a Grand Prix-hétvégéken két alkalommal 6 órán keresztül nem léphetnek a pálya területére. Az egyik 6 órás periódus 9 órával az első szabadedzés (P1) tervezett kezdési időpontja előtt kezdődik; a másik 10 és fél órával a második szabadedzés (P2) tervezett befejezési időpontja után indul, és 3 órával a harmadik (P3) szabadedzés tervezett kezdési időpontja előtt ér véget.
Ez azt jelenti, hogy a Red Bull szakembereinek szombaton reggel 2 és 8 óra között nem lett volna szabad az autókkal foglalkozniuk. Persze vannak kivételek: a sportszabályzat a szezon során négy alkalommal megengedi, hogy a csapatok a meghatározott időkereten túl is dolgozzanak. Ez lehetővé teszi, hogy például egy komoly balesetet követően a szerelők újra használható állapotba hozzák a megrongálódott versenyautókat, vagy megoldjanak valamilyen más, súlyos műszaki problémát. A szabályt egyébként azért vezették be, hogy védjék a csapattagokat a túlhajtástól.
Ha egy csapat négynél többször lépi át az időkeretet, büntetést kap, a Red Bull azonban ezt most tette meg először. A hírek szerint egyébként nemcsak a pályán dolgoztak a csapat szakemberei, hanem az angliai főhadiszálláson is, ahol sürgős futóműtesztet hajtottak végre.