A Renault egyelőre nem árulta el, milyen szerepben képzelik el a jövőjüket a Forma-1-ben. Jelenleg a Red Bull és a Toro Rosso motorszállító partnereként vannak jelen a sportban, de elképzelhető, hogy felvásárolnak egy csapatot, és újra gyári istállót indítanak, valamint azt sem zárták ki, hogy kiszállnak az F1-ből.
Noha a Lotus vezérigazgatója, Matthew Carter nemrég határozottan cáfolta, hogy eladnák az istállót a Renault-nak, külföldi sajtóértesülések szerint most mégis erre a végkifejletre van a legnagyobb esély. Az olasz Autosprint arra hívta fel a figyelmet, hogy a Lotust birtokló Genii Capital tulajdonosa, Gérard Lopez a korábbi évekkel ellentétben idén nem tűnt fel a paddockban a versenyhétvégéken, Barcelonában azonban váratlanul megjelent. Az Autosprint szerint a Spanyol Nagydíj hétvégéjén komoly tárgyalásokra került sor Lopez és a Renault vezérei között.
Az olasz lap szerint a szerződést akár már tető alá is hozhatták, de ha nem így történt, még ezen a héten véglegesíthetik a megállapodást. A Renault a tervek szerint visszavásárolná a korábban is tulajdonában lévő enstone-i istállót, és a mercedeses évei előtt a franciáknál dolgozó Bob Bellt nevezné ki a csapat élére.
A Lotus lehetséges felvásárlásáról a napokban több lap is beszámolt. A finn Turun Sanomat munkatársa úgy tudja, a Lotus és a Renault közötti tárgyalások „döntő szakaszhoz" érkeztek. Információik szerint Lopez és a Renault F1-es főnöke, Cyril Abiteboul május végéig kapott időt arra, hogy nyélbe üsse az üzletet, ezért a következő napokban kiderülhet, mi lesz a csapat sorsa.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!