Niki Lauda a Forma-1-es paddock egyik legkülönlegesebb figurája: a versenyzőként elért eredményei vitán felül állnak, de amióta átvedlett menedzserré és tévés személyiséggé, a nyilatkozataival rendszeresen borzolja a kedélyeket. Habár a Mercedesnél dolgozik ügyvezetői jogkör nélküli elnökként, a saját csapata pilótáinak is gyakran beszól, és néha olyan messzire megy, hogy sokan már komolyan sem veszik a kijelentéseit.
Nico Rosberg azonban elárulta, hogy a színfalak mögött a háromszoros világbajnok teljesen máshogy viselkedik. „Két oldala van" – jelentette ki róla a TZ című müncheni lapnak. „A tévében gyakran teljesen mást mond, mint zárt ajtók mögött. Számomra az a fontos, ami a csapaton belül történik."
Bár ezt mindketten cáfolták, Lauda és a Mercedes-főnök Toto Wolff viszonya a tavalyi szezon során állítólag megromlott, mégpedig főleg azért, mert míg a versenyzőlegenda szeretette volna motorokkal ellátni a Red Bullt, sőt szóban meg is állapodott velük erről, menedzsertársa közbelépett, és megvétózta az ügyletet.
„Toto Wolff és Paddy Lowe irányít" – mondta Rosberg Lauda szerepéről. „Azt hiszem, Niki csak támogatói szerepet játszik. Mint korábbi versenyző, sokmindent megért, és a nehéz pillanatokban gyakran sikerül békéltetőként fellépnie, összehozva az embereket."
Erre tavaly gyakran szükség is volt, mert Rosberg és Lewis Hamilton között rendszeresen került sor kenyértörésre, a rivalizálásuk többször kiéleződött.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!