Fangiónak egy ismert fia sem volt, már kettőt azonosítottak

Juan Manuel Fangio
Argentine Mercedes driver Juan Manuel Fangio holds a bouquet after winning the Italian Grand Prix 13 September 1955 in Monza and becoming World champion. AFP PHOTO
Vágólapra másolva!
A Forma-1 legendás versenyzőjéről két hónapon belül másodszor bizonyosodik be, hogy egy el nem ismert gyermek apja volt.

A Forma-1 ötszörös világbajnokának, az 1950-es évek sztárjának, Juan-Manuel Fangiónak hivatalosan egy gyermeke sem született, bár sokáig volt egy állandó partnere, Andrea Berruet. Ám tavaly augusztusban exhumálták az 1995-ben, 84 évesen elhunyt versenyzőlegendát, mert ketten is apasági keresetet nyújtottak be ellene.

Fangióról kiderült, hogy legalább két gyermeke született Forrás: AFP/Stf

Berruet fiáról, a 77 éves Oscar Espinozáról már múlt decemberben igazolta a DNS-vizsgálat, hogy valóban Fangio volt az apja. Ez most bebizonyosodott a másik férfiról, a 73 esztendős Ruben Vazquezről is, aki azt állította, az édesanyja, Catalina Basili 2005-ben bevallotta neki: az argentin sportolótól származik, az 1940-es években ugyanis viszonya volt vele.

Fangio 1950 és 1958 között versenyzett az F1-ben, ebből 1951-ben, valamint 1954-től 1957-ig volt világbajnok. Máig ő az egyetlen a sport történetében, akinek négy különböző csapattal – az Alfa Romeóval, a Maseratival, a Mercedesszel és a Ferrarival – is sikerült vb-címet szereznie.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!