Kevés helycsere történt a múlt vasárnap megrendezett Monacói Nagydíjon, ezek között is az egyik legfontosabb egy elengedés volt a futam 14. körében. A kerékcseréje után Lewis Hamilton a Force India színeiben versenyző Esteban Ocon mögé ért, miközben Kimi Räikkönen még szabadon haladhatott a pályán, a boxkiállása előtt.
„Ők nyilván forgalomba értek vissza a kiállás után, de [Hamilton] egy Force India mögött volt és az elengedte őt” – összegzett Räikkönen a futam után és Ocon is arra utalt, hogy nem nehezítette meg a négyszeres világbajnok feladatát. „Én egy Mercedes pilóta vagyok – nyilatkozta a Sky Italiának. – Kérdezzék meg a főnököt. Értelmetlen volt küzdeni vele, különösen azért, mert új abroncsai voltak.”
Ocon azt mondta, „talán” létezhet egy íratlan szabály, ami ilyen kritikus helyzetekben segítheti a gyári Mercedes-csapat pilótáinak az ügyfelek megelőzésében, a Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley azonban a Racefansnek tagadta, hogy kivételeztek volna Hamiltonnal a Monacói Nagydíjon.
Mi csak a gumistratégiákat néztük”
– jelentette ki és úgy vélte, „egyszerűen nem volt értelme” feltartani Hamiltont, „mert kényelmesen célba kellett érnünk az egykiállásos taktikával. Jöhetett volna bárki, akár [Daniel] Ricciardo vagy [Sebastian] Vettel is” – utalt a Mercedes-csapat közvetlen ellenfeleire.
A kishíján totális unalomba fulladó verseny után Fernando Alonso és Hamilton is bírálta az F1 jelenlegi helyzetét és bár Ross Brawn, az F1 sportigazgatója elismerte, hogy a futam „nem volt akciódús”, szerinte „kissé naiv nagy csatákat és látványos előzéseket várni Monacóban.”
Ocon megelőzése Hamiltont is csak rövid időre hozta lázba.
„Az volt a legizgalmasabb része a versenyre, sikerült megelőznöm valakit! – lelkesedett. – Egy pillanatra izgatott lettem, de [Ocon] nem igazán küzdött, úgyhogy nem volt túl nehéz dolgom” – ismerte el a 2008-as és a 2016-os futam győztese.