Augusztus közepén jelentette be Fernando Alonso, hogy a szezon végén elhagyja a Forma-1 mezőnyét. Bár nyitva hagyta egy esetleges visszatérés lehetőségét, a Belga Nagydíjon már inkább visszavonulásról beszélt.
A spanyol pilótát a mezőny egyik legtehetségesebb versenyzőjének tartják, de a csapatfőnökök kerülik őt, mert az a hír járja, hogy nehéz vele együtt dolgozni és ezért nem tudott olyan istállókhoz szegődni, ahol a 2005-ös és 2006-os világbajnoki címei után újra felért volna a csúcsra.
A Red Bull ezt nyíltan ki is mondta, de Alonso furcsa szóváltásba keveredett velük és tagadta, hogy nehéz lenne vele együttműködni. Azt állította, a Red Bull többször is szerződést ajánlott neki, még az idén is, de a csapat képviselői ezt visszautasították. Alonso a Sky Sportsnak kijelentette, visszatérhetett volna legnagyobb sikerei helyszínére is.
„Csatlakozhattam volna a Renault-hoz, a csapathoz, ahol két világbajnoki címet nyertem és az utolsó F1-es éveimet a második családommal tölthettem volna – nyilatkozta Spában. – Nehéz volt viszont ott kihívást találni. A legjobb 6 vagy a top 10 között küzdöttem volna, összehasonlítva azokkal a kihívásokkal, amik az F1-en túl várnak rám.”
Nem titok, hogy a tripla korona vonzó számomra. Ez most kissé vonzóbb [a Renault-nál].”
Alonso azt mondta, a sportolói pályafutása mellett is vannak már céljai. „Már 37 éves vagyok, a fél életemet teljesen a Forma-1-re fordítottam. Vannak egyéb álmaim is az autóversenyzésen túl. Családot alapítanék, apa lennék, ezek olyan dolgok, amik nem működnek jól a Forma-1 mellett, úgyhogy szerintem ideje kitekinteni.”
Giancarlo Fisichella, Alonso egykori renault-s csapattársa nem erősítette meg a kétszeres világbajnok rossz megítélésével kapcsolatos véleményeket. „Két nagyon szép évet töltöttünk együtt. Olyan hangulat volt a csapatnál, amilyen korábban sohasem tapasztaltam. Barátok voltunk és nagyon jól kijöttünk egymással” – nyilatkozta az El Mundo Deportivo című lapnak.
Felipe Massa, Alonso korábbi ferraris csapattársa is megemlítette, hogy Alonso megosztó volt a Scuderiánál.
„Én erről semmit sem tudok mondani – felelt Fisichella. – Mi ketten mindent megnyertünk. Optimális volt a kapcsolatunk és a barátságunk, ezért azt mondhatom, hogy nálunk nem ez volt a helyzet – mondta az olasz pilóta, aki marasztalná Alonsót a versenypályákon. – Azt mondanám neki, hogy tegye azt, amiről azt gondolja, a legjobban megy neki. Nagyon nagy eredményeket ért el, sok szerencsét kívánok neki.”