Tavaly nem hozott szerencsét a 13-as szám a Red Bullnak és idén kérdéses, hogy testvércsapatuk, a Toro Rosso rácáfol-e a babonákra a Honda motorral szerelt STR13-assal. Az olasz-brit istálló az utóbbi években folyamatosan motorokat cserélt, képletesen és ténylegesen egyaránt, hiszen 2015-ben Renault, 2016-ban Ferrari, tavaly ismét Renault, idén pedig a japánok erőforrását használják.
Ez a közeljövőben várhatóan így is marad, mert tavaly nem szépen váltak el a Renault-tól, ráadásul az autógyártó a szezon végén a Red Bullnak is búcsút mondhat, ezért a baljós sorszámú STR13-as Toro Rossóra hárul a feladat, hogy segítsék a Hondát az erőforrás problémáinak megoldásában és végre versenyképes csomaggá formálják a karosszéria és a motor kettősét.
A kevés kiszivárgott hír alapján az együttműködés jól indul, hiszen a csapat vicces közleményben tudatta, a gyáruk nem gyulladt ki a motor első indítása során és arról sem érkeztek információk, hogy a bejáratáson bármi probléma akadt az új autóval. Ez annak tekintetében mindenképpen jó hír, hogy tavaly a McLarenben először el sem akart indulni a Honda motor.
Rendeltetésének megfelelően a Toro Rosso idén tényleg csikócsapattal indul,
hiszen Danyiil Kvjatot tavaly menesztették a Red Bull juniorprogramjából, Carlos Sainz pedig kölcsönben a Renault-nál szerepel. A helyüket már tavaly a GP2 (a mai F2) 2016-os bajnoka, Pierre Gasly és a már nem kifejezetten fiatal, ám kevés F1-es tapasztalattal rendelkező Sportautó-világbajnok, Brendon Hartley vehette át.
A Toro Rosso az elmúlt évek során mindig nagy terveket szőtt és a konstruktőri világbajnokság 5. helyét tűzték ki célként, 2014 óta viszont folyamatosan csak a 7. helyre értek oda és ennél csak egyszer, 2008-ban szerepeltek jobban, amikor Sebastian Vettel révén meglepetésgyőzelmet is szereztek. Idén elsősorban a Honda teljesítményén és megbízhatóságán múlik a boldogulásuk,
hiszen a Renault motorra váltó McLaren és az új Ferrari motorral megerősödő Sauber is kemény ellenfelük lesz.
Amennyiben a Honda valamilyen kellemes meglepetéssel áll elő, a Toro Rosso akár megtarthatja a helyét a középmezőnyben, ha viszont a japánok továbbra sem kapják el a fonalat, akár a rajtrács végén is találhatják magukat a Haast és a Saubert üldözve. Az első eredményekre viszont már alig kell várni, hiszen a tesztelés éppen ma kezdődik Barcelonában.