Vágólapra másolva!
A teszteléseken látottak alapján bejött a Toro Rosso számítása és jó lóra tettek a korábban bukdácsoló Hondával. Franz Tost szerint a java még csak most jön.

Háromévnyi küszködés után a McLarennél tavaly úgy érezték, meg kell szabadulniuk a Hondától azért, hogy újra sikeresek lehessenek, ezért a japán erőforrást átjátszották a Toro Rossóhoz, ami a Renault-tól akart szinte bármilyen áron megválni. Az idei tesztelések alapján úgy tűnik, a McLarennek a francia motorok beépítése is gondot okoz, a Red Bull fiókcsapata viszont meglepően jól szerepelt.

A rendelkezésre álló információk alapján elvégzett számítások alapján a Toro Rosso-Honda továbbra sem gyors, de feltűnően megbízható volt és Brendon Hartley szerint Melbourne-ben akár a pontszerzést is megcélozhatják, mert sokkal jobban állnak az autóval, mint azt várták. Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke is kijelentette, jól döntötték, amikor vállalták a Hondával járó kockázatot.

A teszteken jól ment a Toro Rosso-Honda, de mire mennek a futamokon? Forrás: CrowdSpark/(c) copyright crowdspark.com/Javier Martínez De La Puente

„Nagy a különbség, nekem elhihetik – idézte az Autosport. – Ez már az autó megtervezésével kezdődik, mert a múltban az erőforrás-beszállítók azt mondták, ’tessék, ez itt az erőforrás, a csövekkel és kiegészítő berendezésekkel, csak szereljék be az autóba!’ Most a tervezőink összeülnek a Honda mérnökeivel és kitalálják, hogy például az olajtartályt hogyan lehetne a motor elé tenni vagy [átalakítani] a kipufogórendszert. Ez alaposan befolyásolja az autó aerodinamikáját.”

Története során a Toro Rosso Cosworth, Ferrari és Renault motorokat használt eddig, Tost szerint ez az első alkalom, hogy egyeztethetnek műszaki kérdésekben a gyártóval. Elárulta, a mérnökeik vigyorogva távoztak az erőforrás és a sebességváltó fékpadi méréseiről, mert a korábbiakkal ellentétben megváltoztathatták azok szoftveres beállításait.

A japán közönségnek is bemutatták a csapatot egy átfestett, tavalyi autóval. Érdemes az elejétől belenézni a látványos eseménybe!

„Ezek korábban fekete dobozban voltak és semmit sem tehettünk. Ha javasoltunk is jobb változatokat, azt a választ kaptuk, hogy ’ez van, ezt kell szeretni’ – fogalmazott Tost. – Most viszont mi is befolyásolni tudunk és ez mindkét félnek segített, úgyhogy a Toro Rosso számára abszolút a lehető legjobb döntés volt az együttműködés a Hondával.”

A csapatfőnök elárulta, már több, mint egy hónapja dolgoznak a 2019-es autójukon is.

„Nagyon sokat várok tőle – mondta a jövő évi modellről. – Egyre több és jobb ötleteink vannak az erőforrás különböző alkatrészeinek elrendezésére, így a lehető legjobb karosszériát készíthetjük. A hőháztartás, az aerodinamika és a súlyelosztás nagyon fontos tényező az autó teljesítménye terén” – mondta az osztrák szakember.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!