Mitől javult meg a Honda a tesztre?
GPHírek
2018. március 04. 09:17
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 2. nap, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso
Szinte megváltásként várták a napot a McLarennél, hogy véget érjen a legutóbbi próbálkozásuk a Hondával és megkapják a Toro Rossótól a Renault erőforrásait. Hasonló helyzet alakult ki Faenzában is, ott Franz Tost csapatfőnök tavaly annyira összeveszett a franciákkal, hogy még a szinte használhatatlan F1-es motorokat gyártó Hondát is örömmel befogadták.
A nyilatkozatok szintjén mindkét fél nagyon boldognak tűnt a lapok újraosztása miatt és a Honda is próbált visszafogottan lelkesedni a helyzet láttán. A japánok leváltották a sportprogram vezetőjét és átszervezték a működésüket, majd megkezdték a közös munkát a Toro Rossóval. Az olaszok először vicceltek azzal, hogy a Honda motor elkezdett működni, majd meg is mutatták azt.
Árulkodó jel volt, hogy az STR13-as bejáratása is simán ment, aztán Barcelonában is jól mentek a dolgok, hiszen a Honda motoros autó már a teszt első napjától fogva megbízhatóan üzemelt. A négy nap alatt összesen 324 kört tettek meg a pilóták, ezzel a Toro Rosso volt a legszorgalmasabb csapat és hiába csak egy autóban használnak Honda motort, a gyártó motorja így
majdnem feleannyit ment, mint a 768 körös Ferrari motorok vagy a 748 körös Mercedesek három-három csapattal.
Azt már első ránézésre is meg lehet mondani, hogy a Toro Rosso és a McLaren két teljesen eltérő filozófiájú, méretű és célú istálló, ez azonban az olasz-brit csapatot nem igazán érdekli. James Key technikai igazgató az F1 hivatalos weboldalának kijelentette, nem is kérdezték meg, hogy mi volt a gond a Honda és a McLaren között, inkább előre tekintenek.
Key korábbi főnöke, Gary Anderson úgy véli, a brit szakembernek nagy szerepe van a közös munka megteremtésében: „James nagyon okos és tisztán gondolkodó. Nagyon sokat segített nekem akkoriban a Hondával való együttműködés terén, mert eleinte gondjaink voltak a motorjaikkal” – mondta a Jordan (a mai Force India) korábbi technikai igazgatója az Autosport Podcastban.
El kellett magyaráznunk a Hondának, hogy a motorjuk nem volt olyan jó, mint ahogy ők azt gondolták, akkoriban nem volt a legjobb a boxutcában. Ezt fel kell vetni, hogy megérthessék, de úgy, hogy el is fogadják. Konstruktív módon. James nagyon jó ebben.”
„Pletykáltak arról, hogy letekerték a motorjukat, de ők voltak az egyik leggyorsabbak az egyenesben. Tavaly elég volt megnézni egy nagydíjat, egy alkalom sem volt, amikor Fernando Alonso nem üvöltözött, mert az autók egyszerűen kikerülték az egyenesben. Ő maga sem tudott megelőzni egy Toro Rossót az [akkori] Honda motorral, ezen a pályán, mert a McLaren nem volt elég gyors.”
A Honda valóban meglepően jó volt az egyenesben. A tesztsorozat első etapjának utolsó napján Pierre Gasly 333,3 km/órás csúcssebességet ért el a mért ponton a szellemesen csak Gasmobile-nak becézett autóval, ennél gyorsabban csak Kevin Magnussen (336,4) és Sebastian Vettel (334,3) ment, Lewis Hamilton tizedre ugyanilyen tempót ért el a Mercedesszel. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy
a vezethetőség terén még van mit fejlődni, mert az értékek a 2-es szektorban gyengébbek voltak.
Az etapok áttekintése alapján Mark Hughes, a Motorsport Magazine szakírója úgy véli, hogy a Toro Rosso-Honda egyelőre csak a Sauber-Ferrarinál gyorsabb, de a megbízhatóság alighanem így is megnyugtatta a Honda és a Red Bull vezérkarát is. Key elmondta, a lehető legtöbb téren igyekeznek szabad kezet adni a Hondának, még akkor is, ha ez néha kisebb kompromisszumokkal jár.
„Gyanítom, hogy ők ezt értékelik, mert sok dolgot ki akartak próbálni, mi pedig támogattuk ebben őket. Nem erőltettünk rájuk semmi nehézséget a karosszéria miatt – magyarázta Key és hozzátette, a 2019-es motornál már ennél is szorosabban dolgozhatnak majd együtt. – Most azt mondtuk a Hondának, mondják meg, mit szeretnének csinálni, mi meg majd kitaláljuk, hogyan lesz ez a legjobb csomag.”
Végtére is, nem a legjobb erőforrást vagy a legjobb karosszériát szeretnénk, hanem ezek kombinációját.”
Key elárulta, a tavalyig látottak alapján talán meglepő lehet a Honda szereplése, ő azonban a közös munka és a gyártó infrastruktúrája alapján nem csodálkozik a fejleményeken. Elismerte, hogy a tesztelés alatt a Honda makulátlanul működött, ha kényszerszünetre volt szükség, akkor az a Toro Rosso oldalán felmerült gondok miatt volt.
„Szuper simán lehet velük dolgozni – mondta Key. – Mi is nagyon befogadók vagyunk, ott vannak az összes megbeszélésünkön, úgyhogy tudjuk, mi folyik éppen és együtt dolgozunk azon, hogy mindent optimalizáljunk. Biztos vagyok abban, hogy ez így is marad” – tette hozzá a technikai igazgató, de megjegyezte, a hűtőrendszer működéséről még nincsenek pontos információik a hideg miatt.
A melegebb időjárás és a fokozott tempó majd jobban jelzi, hogy mi a helyzet, de ez mindenkinél igaz.”
Pierre Gasly, az istálló fiatal pilótája úgy vélte, a héten megmutatták, hogy a Honda motorja tökéletesen működik és elárulta, hogy a csapat rengeteget dolgozott a Hondával a közös munkakapcsolat kialakításán. „Közös a célunk, egy csapatként dolgozunk. Szerintem ez nagyon pozitív. Vannak még javítandó dolgok, ahogy minden más csapatnál is, de egyelőre nagyon jó velük dolgozni. Nagyon igyekeznek és ez mindig igen kellemes” – vélte a francia versenyző.