Szokatlan helyzetet hoz, hogy a koronavírus miatt csak júliusban kezdődik az F1-es szezon, majd sűrített menetrendben, szeptember elejéig nyolc futamot megrendeznek, utána pedig ki tudja, meddig, és milyen pályákon tart majd az idény.
Normális esetben júliusra a mezőny a szezon első harmadát már teljesítette, az első komolyabb fejlesztések is megérkeztek az autókhoz, ezúttal viszont a Ferrari és a Racing Point is azt állítja, hogy lényegében azzal a változattal készülnek Spielbergbe, amit Melbourne-be is elvittek.
A csapatoknak közben az otthoni munkavégzéssel és a gyárleállással is meg kellett barátkozniuk. Andrew Green, a silverstone-i istálló technikai igazgatója az Auto Motor und Sportnak elárulta, már a kötelező bezárás előtt elkezdtek felkészülni a home office-ra, mindenki hazavitte a tervezésre is alkalmas számítógépeket, így szerinte
a működési hatékonyságuk közel maradt a 100 százalékhoz, azok a fejlesztések viszont május utolsó hetéig teljesen leálltak, amelyekhez például a szélcsatorna kell.
Green szerint a szezon első négy versenyére egyébként sem terveztek újításokat, most pedig az új időbeosztáshoz próbálnak hozzászokni. „Most azt tervezzük, hogyan kezeljük az év második felét és a következő évet. Új megközelítés kell, mert a szünet előtti szabályok már nem érvényesek. Teljesen újak az előírások, és ez teljes újratervezést igényel.”
„A tervezettnél kevesebb fejlesztésünk lesz – árulta el. – Az elsőt még ki sem próbáltuk, Melbourne-ben szereltük volna fel az autóra, de azóta hozzá sem nyúltunk. Arra számítok, hogy csak egy komolyabb [fejlesztési lépcső] lesz körülbelül két hónap múlva, valamint természetesen a speciális csomagok Spára és Monzára.”
Noha ideális esetben a versenyek száma nem csökken majd jelentős mértékben az eredeti tervekhez képest, a menetrend sokkal sűrűbb, így a fejlesztésekhez szükséges idő alatt több futamon kell majd versenyezni.
„Most tíz hét alatt nyolc verseny lesz, egy komolyabb, hosszabb előkészítést igénylő fejlesztés lemarad a szezon nagyjáról. Nem tudjuk, meddig fog tartani a szezon és hány verseny lesz. Ha csak 12, akkor Monza után már kétharmad mögöttünk lesz, és kifutunk az időből egy újabb fejlesztéshez. Ezen felül, a szezon végéig 20 százalékkal kevesebbet dolgozhatunk a szélcsatornában, és jövőre ennél is kevesebbet.”