SOCHI, RUSSIA - SEPTEMBER 27: Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP looks on before the F1 Grand Prix of Russia at Sochi Autodrom on September 27, 2020 in Sochi, Russia. (Photo by Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Vágólapra másolva!
A vasárnapi Orosz Nagydíj legnagyobb visszhangját kiváltó eseménye egyértelműen Lewis Hamilton dupla büntetése volt, ami egy félreértés következtében történt. A hatszoros világbajnok a verseny után vádaskodásba kezdett, amit később finomított, de az biztos, hogy a győzelem nem a rajt előtt fél órával, hanem már jóval korábban elúszott.
Lewis Hamilton már az Orosz Nagydíj rajtja előtt bajba sodorta magát, miután kétszer is olyan helyről végezte el próbarajtot, amely szabálytalannak minősül. A brit pilóta mindkét incidensért 5 másodperces büntetést kapott, amit a bokszkiállás során kellett letöltenie. Végül a 3. helyen ért célba, Valtteri Bottast és Max Verstappent esélye sem volt megelőznie.
Valójában félreértették Hamiltont
Hamilton két próbarajtot csinált a futam előtt, és mindkét alkalommal a bőven a bokszutca végét jelző vonalon túl állt meg, majd indult el újra. Ezzel pedig két szabályt is megszegett: egyrészt a próbarajtokat nem az arra kijelölt helyen végezte el, másrészt a második safety car-vonalig nem egyenletes sebességgel hajtott, ami szintén vétségnek minősül.
Már a közvetítésben bejátszották azt a rádióbeszélgetést, amelyen Hamilton és versenymérnöke, Peter Bonnington hallható, miközben arról egyeztetnek, hogy előbbi hol álljon meg. A 35 esztendős pilóta arra panaszkodott, az erre kijelölt szakasz tele van gumitörmelékekkel, és megkérdezte, hogy előrébb mehet-e. Miután megerősítő választ kapott, afelől érdeklődött, hogy elhajthat-e egészen a bokszkijárat végéig, amire csupán azt az utasítást kapta, hogy hagyjon elég helyet azoknak, akik elmennek mellette.
Hamiltont később ez a beszélgetés mentette meg attól, hogy 2 büntetőpontot kapjon, 2 egységnyire kerülve az automatikus futameltiltástól. A Mercedest ellenben 25 ezer euró befizetésére kötelezték, miután kiderült, hogy a csapat engedélyezte neki a szabálytalan manővert. (Erre az indoklásra később még kitérünk.)
Első látásra úgy tűnik, hogy nem ismerték a szabályokat, de Andrew Shovlin, a brackley-iek vezető versenymérnöke elárulta, csupán félreértették Hamilton szavait, és nem gondolták, hogy a bokszkijárat végéig akar elmenni.
Shovlin hozzátette, miután meglátták, hogy Hamilton hol parkolt le, tudták, hogy a sportfelügyelők semmiképpen sem fogják díjazni a megmozdulást. „Nem gondoltuk, hogy veszélyes volt, figyelembe véve a versenyre készített jegyzetet, ami úgy fogalmaz, hogy [a próbarajtot] a bokszkijárat jobb oldalán kell elvégezni – magyarázta. – Azt hittük, hogy ez eléggé kétértelmű [megfogalmazás], ezért csak megrovást kapunk. Amikor azonban láttuk a kocsi pozícióját, nem volt nagy meglepetés, hogy nem tetszett nekik.”
Az esettel kapcsolatban természetesen Toto Wolff is kifejtette véleményét. A Mercedes csapatfőnöke az Autosportnak leszögezte, saját istállóján belül nem akar bűnbakot keresni, mondván, a hibákat mindig közösen követik el.
A sportfelügyelők döntését azonban több ponton is vitatta. Ami magát a szabályzatot illeti, egyetértett Shovlinnal, és meg is magyarázta, hogy a brit szakember mire utalhatott a „kétértelmű” szó használatával.
„Ha jól tudom, a versenyigazgató jegyzete úgy fogalmaz, hogy a rajtgyakorlatot a lámpa után, a bokszkijárat jobb oldalán kell elvégezni, és ez így is történt” – jelentette ki, majd egy kicsit más megfogalmazásban, de lényegében kétszer is elismételte ezt, nyomatékosítva mondandóját.
Wolff Masi szokásos, specifikusan az adott versenyre készített jegyzetére utalt, amit minden csapatnak kiküld még a hétvége előtt. Ebben valóban nem szerepel a „közvetlenül” szó, de az ausztrál versenyigazgató azzal érvelt, hogy a többi pilóta jó helyen állt meg, ideértve a Mercedes másik versenyzőjét, Bottast is. Ennek következtében arra gyanakszik, hogy a csapat és Hamilton között félreértés történt.
Ami a büntetés jellegét, illetve mértékét illeti, Wolffnak ezen a ponton is van problémája. A 10 másodpercet túlzónak tartja, emellett úgy véli, a kivezető kör során elkövetett szabálysértésért egyébként sem olyan szankciót kellene kiróni, amit a futam alatt kell teljesíteni.
Más vétségeknél ez valóban így van, például bokszutcai gyorshajtás esetén a sportfelügyelők csak pénzbüntetéssel sújtják az adott pilótát ilyen helyzetben. Masi azonban rámutatott, hogy a rajtpróba a versenyre történő felkészülés része, Hamilton pedig számára előnyösebb részen akarta elvégezni azt. Ez pedig a futamot is befolyásolhatta, ezért sportszakmai jellegű büntetést kellett kapnia.
Wolff viszont azzal sem ért egyet, hogy pilótája ezzel jobb helyzetbe került.
Nem hiszem, hogy ez előnyt jelentett volna, hiszen ott sokkal kisebb volt a tapadás, mint a normál rajtpozíciójában.”
Hamilton a leintés után kifakadt, hogy a sportfelügyelők utaznak rá és szándékosan hátráltatni akarják. Ezt a megjegyzését később finomította. Masi leszögezte, amennyiben Hamiltonnak vagy bárki másnak mondanivalója van, „az ajtó mindig nyitva áll”, majd hozzátette, a hatszoros világbajnok személye nem játszott szerepet az ítéletben.
„Az FIA a szabályok alkotása, illetve felügyelete miatt van jelen, a sportfelügyelők pedig független testületként hoznak ítéletet. Ebben az esetben történt egy kihágás, és nem számít, hogy ezt Lewis vagy a másik 19 pilóta valamelyike követte el. Szabályszegés esetén megfelelően kezelik azt, és igazságos módon, mindent figyelembe véve döntenek.”
Joggal vonták vissza a büntetőpontokat?
Hamilton nem csupán a 10 másodperces büntetést, hanem a két büntetőpontot is bírálta, amivel úgy tűnt, hogy karnyújtásnyira kerül attól, hogy egy versenyt ki kelljen hagynia. Ezt a sportfelügyelők később visszavonták, az indoklásban pedig úgy fogalmaztak, hogy a Mercedes versenyzője a csapat utasítására cselekedett, így inkább az istállóra róttak ki bírságot.
Az F1 TV-n csak onnantól kezdve nyilvánosak a rádiózások, hogy a pilóta felállt a rajtrácsra, így nem tudjuk, hogy a már részletezett párbeszéden kívül elhangzott-e valami, ami befolyásolhatta a döntést. Ez alapján viszont a magyarázat megkérdőjelezhető, hiszen Hamilton egyetlen instrukciót kapott, ami arra vonatkozott, hogy hagyjon elég helyet.
Ezen kívül viszont csupán megkapta az engedélyt, hogy előrébb mehessen, így nem lehet utasításról beszélni, már csak azért sem, mert az ötlet a hatszoros világbajnok fejéből pattant ki. És bár a pilótáktól nem várható el, hogy a szabályok minden betűjét betéve tudják, a próbarajt igencsak gyakori procedúra, ezért nem árt tudniuk az arra vonatkozó szabályokat, még akkor is, ha minden pályára más előírás vonatkozik.
Az viszont már más kérdés, hogy egy ilyen szabálysértés után szükség van-e egyáltalán büntetőpontokra. Ami tény, hogy az elmúlt évben a sportfelügyelők kizárólag a futam vagy valamelyik edzés alatt elkövetett szabálytalanságért róttak ki ilyen szankciót, de Hamilton esete még a verseny előtt történt. Ebből, ha nem is egyenesen következik, de sejthető, hogy a manőver teljesen biztonságos volt, és a hatszoros világbajnok is ezzel érvelt.
Ha valaki veszélyezteti a másikat, például azzal, hogy nekimegy, akkor természetes, hogy büntetőpontokat kell kapnia.
Én viszont senkinek nem ártottam, senkinek nem álltam az útjában, úgyhogy ez egy nevetséges szabály” – nyilatkozta Hamilton még a büntetőpontok visszavonásáról hozott döntés előtt.
Ráadásul nem csupán ő gondolkodik így, hanem a semleges helyzetben véleményt nyilvánító kollégái is hasonlóképpen látják a helyzetet. Verstappen úgy véli, szerinte az időbüntetés elegendő volt, míg Sebastian Vettel úgy fogalmazott, hogy apró kihágásokért nem kellene büntetőpontokat osztogatni.
Büntetés nélkül is Bottas nyert volna
Hamilton a leintés után a Ziggo Sportnak úgy fogalmazott, hogy „el tudom fogadni a vereséget, ha azért kapok ki, mert nem vezettem elég jól”. Arra már nem tért ki, hogy milyen esetben nem képes elfogadni, de kijelentésével egyértelműen arra utalt, hogy a sportfelügyelők döntése vette el tőle a győzelmet, vagy legalábbis annak az esélyét.
Pedig valójában nem ez a helyzet, mert Bottas ellen büntetés nélkül sem lett volna esélye, mivel vele és Verstappennel ellentétben lágy gumikon kényszerült rajtolni. Ez részben az ő hibája volt, részben pedig a balszerencse okolható.
Az időmérő második szakaszában ugyanis előbb túl szélesen hajtott a célegyenesben, aminek következtében elvették a körét, majd a Vettel balesete miatti megszakítás hátráltatta. Az újraindításnál a Mercedes már nem kockáztatott, és a piros oldalfalú abroncsokon küldte ki pilótáját, tudva, hogy továbbjutás esetén valószínűleg stratégiai hátrányban lesz.
Hamilton aztán nemhogy bejutott a Q3-ba, de a pole pozíciót is megszerezte, sőt, a rajtnál sem vesztette el vezető helyét. Még a biztonsági autó is neki kedvezett, hiszen tovább életben tudta tartani a gumikat, de utána minden bizonnyal így is, úgy is elvesztette volna vezető helyét.
Miután a 16. körben kiállt és letöltötte büntetését, a 11. helyre tért vissza, 35 másodperces lemaradással Bottas mögött. Ha nem kell plusz 10 másodpercet állnia a bokszban, akkor vélhetően három pozícióval előrébb lett volna, de a két Haas nem tartotta fel, mert korábban kereket cseréltek, mint hogy utolérte volna őket. Vettel mögött viszont valóban elbukhatott 1-2 másodpercet.
Rajta kívül Danyiil Kvjat turbulens levegője okozhatott neki problémát, de az orosz pilótát nem érte utol, hiszen ő is a bokszba hajtott. Büntetés nélkül viszont mind vele, mind Charles Leclerc-rel meg kell kellett volna küzdenie, utóbbi pedig azonos gumikon jobb tempóra volt képes csapattársánál.
Kiállása után Bottas 15 másodperces előnyben volt Hamiltonhoz képest, amiből akkor is maradna, ha levonnánk a büntetés mértékét. A fentieket figyelembe véve azonban a finn pilóta valószínűleg nagyobb különbséggel vezetett volna, mint 5 másodperc.
Verstappennél már nehezebb megmondani, hogy mi lenne a helyzet a szankció nélkül. A holland pilóta ugyanis kiállása után minden bizonnyal Hamilton mögé került volna vissza, de frissebb gumikkal rendelkezett riválisánál. A 22 éves versenyző ennek megfelelően gyorsabb is volt, és növelte az előnyét a címvédővel szemben, de egyáltalán nem biztos, hogy az előzésre is képes lett volna.
Ami viszont utólag nyilvánvaló, hogy Hamilton sansza a győzelemre közel 24 órával a vasárnapi incidens előtt elszállt, így a brit pilótának ezen a téren nincs igaza, még ha csak utalt is arra, hogy a sportfelügyelők fosztották meg az esélytől.
Persze ezt akkor még senki nem tudhatta, ebből a szempontból akár jogos is lehet a kijelentése, de ha valóban kielemzik a történteket, neki és a csapatnak is rá kell jönnie, hogy ez a diadal nem vasárnap, hanem szombaton ment el.