Bekövetkezett, amire sokáig senki sem számított, de az év elején már elég sokan: utolérték Michael Schumachert az F1-es győzelmek számában, és Lewis Hamilton valamelyik hátralevő versenytől minden bizonnyal egyedüli csúcstartóvá lép elő. A világbajnoki címek tekintetében hasonló forgatókönyv néz ki, tekintve, hogy a technikai feltételek a következő évben nem nagyon fognak megváltozni.
Aki átélte a német dominanciáját a Ferrarival, remélte, hogy hasonlóra nem kerül sor, legalábbis ugyanolyan formában nem.
Schumi többször lett bajnok sima szezonban, mint ahányszor szinte végletekig kiélezett küzdelemben, Hamilton menetelését ugyanez jellemzi.
Kettejük képességeit méricskélni meddő próbálkozás és értelmetlen lenne. „Más generációból származnak, nem szabad összehasonlítani őket" – figyelmeztetett Alain Prost is, aki szintén gyakran felbukkan az elit rangsorolásában, és többek között Bernie Ecclestone-nál, valamint a Schumacher debütálását lehetővé tevő Eddie Jordannél is ő a No 1 pilóta. Ízlések és pofonok, különböző szempontok. Egyik honfitársa sem érzi úgy, hogy Hamilton a valaha élt három legjobb között lenne.
Aki elfogult valamelyik irányba, úgyis saját kedvencét látja jobbnak. A nyers gyorsaságot legjobban kifejező időmérős tempóra építve a Forma-1 vezetése megpróbált kihozni egy rangsort egy összetett algoritmussal, de a végeredmény, hát, igencsak abszurd lett. Ebben Schumacher megelőzte Hamiltont, de ez a vizsgálat csekély szelete az összképnek.
A győzelmek számának sorrendje sem alkalmas a klasszisok összevetésére, ez nem lehet hivatkozási alap a brit javára.
Többek között azért sem, mert a versenynaptár bővülésével többször indulhatott csatába domináns autóval. A kilencgyőzelmes Valtteri Bottast valószínűleg kevesen helyeznék a hatot számláló Gilles Villeneuve elé, ahogy Pastor Maldonado, vagy a Monzában szerencsés Pierre Gasly sem feltétlenül jobb pilóta a híresen balszerencsés és dobogó tetején sosem álló Chris Amonnál.
Ebből a szemszögből egyébként Schumacher mellett szól, hogy neki 247 futam kellett a 91. győzelem eléréséhez, Hamiltonnak 260, pedig utóbbinak több kísérlete volt rá, hatékonyságban a német bizonyult jobbnak (karrierjének győzelmi aránya 37% volt első visszavonulásáig, Hamiltoné jelenleg 35%).
Szintén a német legenda mellett szóló érv, hogy
a Ferrarinál minden évben legyőzte csapattársát, míg Hamilton a Mercedesnél egyszer kikapott Nico Rosbergtől.
Fernando Alonsónál ez billenti a mérleget a német oldalára (jóllehet, különös lenne azt hallani tőle, hogy a kevésbé erős pilótát győzte le, és az erősebbtől kapott ki vb-csatában.) Közös Hamiltonban és Schumacherben, hogy mindketten egy átigazolást követően váltak sportlegendává, de míg Hamilton belecsöppent a jóba a hibrid korszakra remekül felkészülő Mercedesszel, Schumacher hosszú építkezés árán jutott fel a csúcsra, s maradt ott éveken át.
A britnek ugyanakkor nem kellettek hozzá piszkos megmozdulások, ma sincs priusza. Ami vitatott esetek kapcsolódnak hozzá (például a büntetés hiánya 2018-ban Németországban, a megörökölt győzelem 2019-ben Kanadában), ott többnyire a tőle független ítélkezést éri kritika, nem a szándékait. Schumacheren örökre rajta marad a bélyeg, hogy egy vb-címet az ellenfelével való ütközésnek köszönhet, míg egy hiányzik a gyűjteményéből egy hasonló, balul elsült manőver miatt, amiért kizárták az 1997-es bajnokságból. És persze volt egyéb kihágása bőven, még utolsó ferraris szezonjában is.