Lewis Hamilton idén zsinórban a negyedik, összesen a hetedik világbajnoki címét nyerte, és ugyan 2017 és 2018 első felében akadtak nehézségei, végül mindegyiket legalább két futammal a vége előtt bebiztosította. Ez a 2014 és 2016 közötti időszakban mindössze egyszer történt meg, a másik két alkalommal az utolsó futamra maradt a döntés, és egyszer alul is maradt Nico Rosberggel szemben.
A német pilóta visszavonulása óta viszont az a Valtteri Bottas a csapattársa, aki fellángolásait leszámítva nem képes tartós ellenállásra. Idén például úgy szedett össze 124 pontos hátrányt, hogy a brit pilóta kihagyta a Szahíri Nagydíjat. Ráadásul ez a viadal tovább csökkentette a 31 éves versenyző elismertségét, ugyanis
a Hamilton helyére beültetett George Russell is legyőzte volna, ha nincs az elbaltázott kerékcsere.
Ehhez képest viszont október óta feltűnően sok dicséretet kap csapattársától, az alábbiakban pedig egyrészt arra a kérdésre igyekszünk választ találni, hogy ezek a kijelentések mennyire indokoltak. Utána megnézzük, hogy miért állhat érdekében a Mercedesnek ez a fajta kommunikáció, és mi várható a következő években a csapatnál pilótafronton.
Az utóbbi időszakban Hamilton többször is méltatta csapattársát, de első ránézésre mindez semmivel sem vált indokoltabbá, mint az idény korábbi szakaszaiban. A dicséretek halmozása az Emilia Romagna Nagydíj hétvégéjén kezdődött, amikor Hamilton egy hosszabb interjút adott a Ziggo Sportnak.
Valtteri nem kap elég elismerést, pedig nagyszerű munkát végez, és hihetetlenül gyors
– jelentette ki. – Szerintem a mezőny jelentős részénél jobb pilóta, nemcsak mint versenyző, hanem mentális szempontból is. Ez ugyanis nem csupán vezetésből és gyakorlásból áll, az is fontos, hogy az ember hogyan emel fel másokat saját maga körül, és ő ebben a tekintetben is remek.”
A hétszeres világbajnok aztán a bahreini hivatalos sajtótájékoztatón sem fukarkodott a pozitív szavakkal. Kiemelte, hogy csapattársa fejlődik, és ezt ő is érzékeli, főleg az időmérőkön. „Valtteri évről évre erősödik, számos területen folyamatosan magasabbra teszi a lécet. Idén is ez történt, persze látjuk a pontkülönbséget, de az időmérőkön alig van differencia. Szóval a kvalifikáción közelebb került, ami egyre nagyobb kihívást jelent. Ez már tavaly is megfigyelhető volt, de idén még inkább.”
Ami a futamokat illeti, a 35 éves versenyző szerint csapattársa a megbízhatóság szempontjából sem volt éppen a legszerencsésebb, és a nagy szakadékhoz ez is hozzájárul. Hamilton tisztában van vele, hogy nem lehet könnyű a csapattársának lenni, de úgy véli, a finn pilóta remekül helytáll, ezért meg kell adni neki a tiszteletet.
Még ugyanazon a sajtótájékoztatón Bottas is megszólalt ebben a témában, és leszögezte, hogy bár a bajnoki címet nem sikerült elhódítania, számos területen fejlődött. Elmondta, hogy sokszor csupán a stratégia miatt kapott ki Hamiltontól.
„Ebben a sportágban elég nagy eltérések is előfordulhatnak a pontszámok között, de végső soron apróságokon múlott a dolog. Nem tudtam annyira kiegyensúlyozottan magas szintet hozni, mint Lewis, és ez jelentette a különbséget. Ez nem sok, de a győzelemhez pont elég. Ebben mindenképpen fejlődni szeretnék, mert úgy érzem, hogy egyébként évről évre jobb vagyok. Ez ad nekem reményt és motivációt, főleg a következő szezonra.”
Bottas méltatásából Toto Wolff csapatfőnök sem maradt ki,
aki az Abu-dzabi Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy mindkét pilótája remek munkát végzett, hiszen korántsem volt egyértelmű, hogy a kemény gumik kitartanak a verseny végéig. A finn versenyző esetében azt emelte ki, hogy mentalitásának köszönhetően a nehéz futamok után is fel tudott állni, és megmutatta, hogy van még benne potenciál.
A brackley-iek mindkét versenyzője igyekszik hangsúlyozni, hogy Bottas mennyit fejlődött az időmérőkön, és hogy ezzel mennyire megnehezíti Hamilton dolgát. Ezt több mutatón keresztül is meg lehet vizsgálni, és attól függően, hogy az ember melyiket választja, alá lehet támasztani vagy meg lehet cáfolni az elméletet.
Az egymás elleni eredmény tekintetében Bottas 11–5-re kapott ki Hamiltontól, ami arányaiban a 2018-as 15–6 és a 2019-es 14–7 között van, de igencsak elmarad a 2017-ben látott 12–8-as végső állástól. Ez alapján az első mercedeses idénye óta inkább visszafejlődött, legalábbis a brit versenyzőhöz képest.
Amennyiben az átlagos helyezést vesszük, akkor valóban az idei szezonja volt a legjobb, csak hogy nem fokozatosan fejlődött, hanem ismét a 2017-es egyéni rekordját döntötte meg.
Ugyanakkor ez a mutató csalóka, hiszen nem veszi figyelembe az autók közötti különbségeket, ami összességében idén volt a legnagyobb.
A legjobb rálátásunk viszont akkor lehet Bottas időmérős teljesítményére, ha megnézzük, hogy a Q3-ban átlagosan mekkora a különbség Hamiltonhoz képest. Pontosabban nem is a differenciát kell kiszámolni, hiszen a pályák hossza és jellege is jelentősen különbözik, hanem azt kell egyenként megvizsgálni, hogy Bottas körideje hány százalékkal (és persze milyen irányban) tér el Hamiltonétól.
Ezzel viszont még nem vagyunk készen, mivel nem minden kvalifikációt szabad figyelembe venni. A megfogalmazásból adódóan csak azokat az időmérőket vesszük számításba, amelyeken mindketten bejutottak az utolsó szakaszba és ott legalább egy értékelhető kört teljesítettek, kivéve azokat az eseteket, amikor a Q3 vizes pályán zajlott.
Ez utóbbira a kiugró eredmények eltávolítása miatt van szükség.
Nos, ez alapján viszont tökéletesen megállja a helyét az a kijelentés, hogy Bottas az időmérőkön fejlődik. Első közös évükben ugyanis átlagosan 2,816 ezrelékkel (nem ezreddel!) volt lassabb Hamiltonnál. Ez a szám évről évre javult, 2020-ra pedig már 1,326 ezrelékre csökkent, azaz a 2017-es mutatónak a felét sem érte el. Ez azt jelenti, hogy ha a hétszeres világbajnok 1:19.200-as kört teljesít, Bottas pedig hozza a vele szembeni átlagos formáját, akkor 105 ezredmásodperccel marad el tőle.
A fejlődést tehát valóban el kell ismerni, de felmerül a kérdés, hogy mit csináltak Hamilton korábbi csapattársai. Mi most csak a 2010-es évek elejéig megyünk vissza, azaz Jenson Button és Rosberg időmérőkön nyújtott teljesítményét fogjuk megvizsgálni.
2009 világbajnoka soha nem a kvalifikációs eredményeiről volt híres, és ez a Hamiltonnal egy csapatban töltött három évére hatványozottan igaz volt, hiszen 57 futamon mindössze egyszer indulhatott a pole pozícióból, miközben ezt honfitársa kilenc alkalommal is megtehette.
Ez alapján nem túlságosan meglepő, hogy ebben a tekintetben a legjobb évében is átlagosan 1,902 ezrelékkel volt lassabb Hamiltonnál. Ha pedig az akkor még csak egyszeres világbajnok nem küzdött volna súlyos magánéleti problémákkal abban az időszakban, szinte biztos, hogy az előző és a következő évhez hasonlóan ez a szám is 2 feletti lett volna.
Akkoriban viszont a McLaren csupán néhány hétvége erejéig volt a legjobb autó, vagyis teljesen más volt a helyzet a jelenlegihez képest. Rosberg teljesítménye már csak ezért is mérvadóbb, emellett pedig az sem elhanyagolandó, hogy 2014-től kezdve a szabályok jóval közelebb álltak a mostani előírásokhoz.
A német pilóta teljesítménye pedig már valamelyest más megvilágításba helyezi Bottas kétségbevonhatatlan fejlődését. A négy közül a legrosszabb évét, azaz 2015-öt leszámítva rendre felülmúlta Bottas idei eredményét, legalábbis ebből a szempontból.
2013-ban 1,082, míg 2016-ban mindössze 0,575 ezreléknyi átlagos lemaradása volt, de a legnagyobb tettet 2014-ben vitte véghez, amikor ugyanez a mutató -0,310 ezrelék volt, azaz átlagosan gyorsabb volt Hamiltonnál. Igaz, a képet valamelyest árnyalja, hogy ez a szám mindössze 11 időmérőből állt össze, ugyanis öt alkalommal esett az eső (ezeken háromszor Hamilton, kétszer Rosberg végzett előrébb), háromszor pedig a brit pilótának technikai gondjai adódtak.
Persze Bottas védelmében el lehet mondani, hogy Hamilton az évek során tapasztaltabbá vált, de a másik oldalról meg az is tény, hogy a finn pilótával töltött évei alatt már túlvolt azon az időszakon, amikor egy élsportoló általában a csúcson van. Ezzel együtt, ha a 31 éves versenyző továbbra is csökkenti az átlagos különbséget, akkor előbb-utóbb szükségszerűen meg fogja előzni csapattársát. Kérdés, hogy erre hány éve lesz.
Elképzelhető, hogy az előző felvetésre a futamokon nyújtott teljesítmény fogja megadni a választ, ami viszont már sokkal kevésbé magyarázható. 79 futamon összesen 1101 pontot szerzett, miközben Rosberg eggyel kevesebb versenyen gyűjtött 1195 egységet, ráadásul úgy, hogy 2013-ban csak 171 pont volt a neve mellett.
Persze ezt lehet azzal magyarázni, hogy a hibrid korszak első három évében a Mercedes jóval dominánsabb volt, mint az azt követő időszakban,
amivel nehezen lehet vitatkozni, hiszen a 2014 és 2016 között megrendezett 58 futamból csupán a 2015-ös Szingapúri Nagydíjon fordult elő, hogy egy adott hétvégén nem az övék volt a legjobb autó.
Éppen ezért most is igazságosabb, ha a két pilóta teljesítményét kizárólag Hamiltonéval vetjük össze. Nos, a finn pilóta helyzete így sem javul, ugyanis az idei 16 közös versenyükön mindössze négy alkalommal tudta legyőzni Hamiltont, ráadásul utóbbi szurkolótábora mindegyiket magyarázhatja egy olyan tényezővel, ami nem Bottason múlt.
Kezdjük a legegyértelműbbel, vagyis az Olasz Nagydíjjal, amit büntetése nélkül Hamilton minden bizonnyal megnyert volna.
Az Osztrák és az Orosz Nagydíj hétvégéin szintén szankcionálták, de előbbi esetben nem lehet tudni, hogy enélkül mi lett volna, Szocsiban pedig vélhetően nem azon múlott a győzelem. Végül pedig Abu-Dzabiban Hamilton nem volt teljesen egészséges koronavírus-fertőzése után.
Persze úgy korrekt, ha a másik oldalt ért negatívumokat is megemlítjük. A 70. Évforduló Nagydíján vélhetően Bottas ért volna célba hamarabb, ha Hamilton nem nyújtja el a második etapját. Emellett a Nürburgringen technikai hiba miatt kiesett, de addigra csapattársa már megelőzte.
Ha ugyanezt az előző három idényre vetítve vizsgáljuk, akkor Bottas 42 alkalomból mindössze 15-ször látta meg hamarabb a kockás zászlót, mint Hamilton. Ehhez nyugodtan hozzá lehet adni a 2018-as Azeri és Orosz Nagydíjat, ebben az esetben viszont az egy évvel korábbi bakui viadalt le kell vonni. Ezeket azért lehet megtenni, mert szinte biztos, hogy egy-egy külső tényező nélkül mindháromszor ellenkező sorrendben értek volna célba.
Rosberg ebben a tekintetben is sokkal jobb számokat produkált: 78 viadalon összesen 27 alkalommal verte meg Hamiltont úgy, hogy mindketten célbaértek, és további 6 esetben csak a német versenyzőt intették le.
Az összeg valamelyest csökkenne, ha mindegyik futamot a „jogos tulajdonosának” adnánk, de még így is 40 százalék körüli az eredmény Rosberg szempontjából. Ez a négy idényre vetített átlag pedig kis szerencsével elég is lehet egy világbajnoki címre, ahogyan azt az ő esetében is láthattuk.
Ami Buttont illeti, az ő esetében nehéz ítéletet mondani. Az egyszeres világbajnok ugyanis 57-ből 26-szor szerzett több pontot Hamiltonnál, viszont azokon a futamokon, amelyeket utóbbi is befejezett, ez a szám csupán 14.
Emellett az is fontos lehet, hogy vasárnaponként hányszor és milyen irányban változott az egymáshoz képesti rajtsorrend. Ha csak azokat a versenyeket vesszük számításba, amelyeken mindkét csapattársat leintették, akkor Bottas helyzete így sem rózsás, ugyanakkor szégyenkeznie sem kell.
Azt talán mondani sem kell, hogy Hamilton ebből a szempontból is erős, és csupán két olyan idény volt, amikor a sorrend többször változott az ő kárára, mint a javára.
Az egyik a 2011-es mélypont, a másik pedig 2017, de akkor Bottas a már említett Azeri, valamint a Mexikói Nagydíjon tudta megelőzni, utóbbin pedig a hétszeres világbajnok már a rajt után defektet kapott. Ebben az összevetésben viszont pont Rosberg kapta a legnagyobb pofont, hiszen 2014-ben Hamilton ötször is megelőzte őt a futam során, miközben neki ez csak akkor sikerült, ha csapattársa kiesett.
Összességében kijelenthető, hogy bár itt-ott kétségtelenül látszik a fejlődés, Bottas teljesítménye még mindig nem nevezhető túl fényesnek, és erre George Russell szahíri szereplése is rávilágított. Így viszont felmerül a kérdés, hogy miért kezdték el folyamatosan dicsérni, főleg Hamilton.
Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy nem látunk bele a szereplők fejébe, ezért innentől kezdve csak találgatni tudunk. Ami egészen biztos, hogy ez nem egy száz százalékig szívből jövő gesztus, mert ha az lenne, akkor nem mostanában kezdte volna el ezt erősebben hangoztatni.
Valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy egyre többen vélekednek úgy, hogy a brit pilóta csupán annak köszönheti a világbajnoki címeit, hogy a mezőny legerősebb autóját vezeti, és gyenge csapattársa van.
Ebből kiindulva elképzelhető, hogy ez egy teljesen tudatos akció, hiszen Bottas teljesítményének felértékelésével Hamilton is automatikusan magasabb polcra kerül.
A másik lehetséges magyarázat – persze a kettő nem zárja ki egymást –, hogy a Mercedes így próbálja bizonyítani az F1-es közvéleménynek, hogy a finn versenyzőnek helye van a csapatban. Ha ez így van, akkor ezt nem is elsősorban a 2021-es idény miatt teszik, hanem már az azt követő időszak jár a fejükben.
Azt már eddig is lehetett sejteni, hogy a Mercedes következő igazolása Russell lesz, de az elmúlt hetek eseményeinek fényében már hatalmas meglepetés lenne, ha mégsem ő lesz a befutó. A kérdés már csupán az, hogy mikor és kinek a helyére.
A legegyszerűbb forgatókönyv, hogy Hamiltonnak a következő lesz az utolsó idénye, és a jelenleg igencsak valószínűnek tűnő nyolcadik vb-címe után bejelenti a visszavonulását.
Ebben az esetben Russell érkezése egyértelmű, ugyanakkor az sem lenne valószínű, hogy a Mercedes mindkét pilótáját lecseréli, az új szabályrendszer érkezése miatt pedig főleg nem. Ezzel pedig Bottas legalább még egy évet nyer.
A nehezebb kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha Hamilton 2022-ben is a mezőny tagja lesz. Ha az új időszámításban is hasonlóak maradnak az erőviszonyok, akkor a Mercedesnek nincs szüksége a váltásra, hiszen így is magabiztosan hozzák az egyéni bajnokság első két helyét. Russell leigazolásával pedig azt kockáztatnák, hogy a 2014 és 2016 közötti időszakhoz hasonló helyzetbe sodorják magukat.
Wolff már többször is beszélt arról, hogy akkoriban mennyire mérgező volt a légkör, úgyhogy nem valószínű, hogy ebben a helyzetben két dudást tennének egy csárdába.
Az viszont sokkal reálisabb, hogy a Mercedes továbbra is élcsapat marad, de nem lesz akkora előnyben a többiekhez képest. Ha pedig Max Verstappen és a Red Bull, vagy esetleg Charles Leclerc és a Ferrari, netán Fernando Alonso és az Alpine valóban esélyt kap a világbajnoki címre, akkor a Mercedes nem engedheti meg magának, hogy pilótái egymástól vegyék el a pontokat. Ennek eredményét a Williams 1986-ban, a McLaren 2007-ben és kis híján a Red Bull 2010-ben már bemutatta. Tehát ebben az esetben is a jelenlegi páros megtartása lenne a logikus lépés.
A Mercedes akkor kerülne igazán nehéz helyzetbe, ha az autójuk legfeljebb egy szinten lenne valamelyik riváliséval.
Így ugyanis el kellene dönteniük, hogy Bottast beállítják Hamilton mögé, és ezzel növelik az egyéni világbajnoki cím megszerzésének valószínűségét, vagy Russell személyében szerződtetnek egy erősebbnek tartott pilótát, hogy a konstruktőri pontokat maximalizálják. A versenyzők közötti elsőség kétségtelenül nagyobb presztízsnek örvend, de a pénzdíjakat mégiscsak a csapatok helyezése után osztják, vagyis elképzelhető, hogy ebben a szituációban Bottasnak valóban mennie kell.