Vágólapra másolva!
George Russell kemény szavakkal illette Valtteri Bottast, miután az Emilia Romagna Nagydíjon összeütközött a Mercedes finn versenyzőjével. Mindkét fél a másikat okolta, Toto Wolff szerint pedig ilyesminek nem szabadott volna megtörténne.

Szerencsére mind Valtteri Bottas, mind George Russell megúszta az Emilia Romagna Nagydíj 32. körében történt hatalmas balesetet, utólag azonban egyikük sem ezzel, hanem a másik hibáztatásával foglalkozott. Leginkább a Williams pilótája volt kiakadva a Mercedes versenyzőjére, amiért az szerinte megszegte a pilóták közötti hallgatólagos megállapodást. Russell odáig ment, hogy kijelentette, szerinte nem kizárt, hogy Bottas manővere az ő személyének szólt.

A baleset

A baleset előtt Russell a célegyenesben támadási pozícióba került a Mercedes mögött és nagy sebességgel közeledett Bottasra, majd kivágott jobbra, ráment az ideális ív melletti vizes részre (még a füvet is elcsípte), ezután pedig keresztbeállva a finn autójának csapódott, majd mindketten a bukótérbe repültek. „Nagyon nagy tempóval közeledtem rá, nyitva volt a DRS, szélárnyékban voltam, majd amint kivágtam jobbra, nagyon enyhén jobbra mozdult – elemezte az esetet a feldúlt Russell a Sky Sportsnak. – Ez egyfajta taktikai védekezés, amit a pilóták a múltban gyakran alkalmaztak, köztük Verstappen is.

Sajnálatos baleset volt, de 320-szal megyünk, tisztelnünk kell a sebességet és a körülményeket."

Még szinte meg sem állt az autójuk, a rádióban már mindeketten a másikat szidták, majd Russell dühösen kipattant az autóból és a még a Mercedesben ülő Bottashoz rohant.

– árulta el a brit pilóta. – Elképesztően nagy tempóval mentünk, tisztában voltunk a körülményekkel. Az ő szemszögéből nézve ő nem harcolt semmiért, a kilencedik hely neki semmit sem jelent, nekünk azonban ez jelent mindent. Nagyon könnyű előzés lett volna, semmi oka nem volt ezt tenni. Van egy megállapodás a versenyzők között, mert mindig azt mondtuk, hogy az ilyen manőverek egy nap óriási balesetet fognak eredményezni. Erre most itt vagyunk."

Russell nagyon dühös volt Bottasra Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Russell azt mondta, hogy később majd beszélni fog Bottasszal, és biztos benne, hogy „ő dühös és frusztrált miattam, ahogy én pedig miatta." A Williams pilótája ezen kívül egy érdekes célzást is tett. Úgy vélte, hogy

Ez minden bizonnyal annak szólt, hogy jövőre akár ő válthatja a finnt a Mercedesben, miközben tavaly már szerepeltek egy versenyen csapattársakként, ahol Russell elsőre legyőzte volna Bottast, ha a Mercedes nem rontja el a kerékcseréjét.

Russell később a Ziggo Sportnak még keményebben fogalmazott és azt mondta, hogy „azért vagyok frusztrált, mert úgy érzem, hogy ha egy másik pilóta akarta volna megelőzni, akkor nem reagált volna így."

Bottas szerint Russell hibázott, Wolff óvatosan fogalmazott

Noha nem olyan vehemenciával, mint ahogy Russell tette, de Bottas is a másikra hárította a felelősséget. „Lehetett volna sokkal rosszabb is, rendben vagyok. Szenvedtem a száraz pályás gumik felmelegítésével, aztán George megközelített és egy olyan helyen akart előzni, ahol csak egy száraz ív volt.

– jelentette ki a finn.

Bottas szerint Russell volt a hunyó Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Sky Sportsnak ezzel szemben igen óvatosan próbált fogalmazni, hiszen Bottas és Russell is Mercedes-pilóta, utóbbi hiába versenyez jelenleg a Williams színeiben. „Nagy ütközés volt, azt hiszem nem sok baráti szó hangzott el utána kettejük között. Meg kell néznünk még párszor. Az ütközéshez két ember kell” – mondta az osztrák, majd helyeselt Damon Hill szavaira, aki úgy vezette le a történteket, hogy Russell eltökélte magát az előzés mellett és megcélozta a Mercedes melletti helyet, miközben Bottas enyhén jobbra tartott, majd Russell ráment a vizes pályarészre és elvesztette a kontrollt az autó fölött.

A Mercedes csapatfőnöke ezután megjegyezte, hogy még nem beszélt Russell-lel, majd viccesen hozzátette: „mondtam neki, hogy ha jó munkát végez, jöhet a Mercedesbe, de ha nem, akkor a Renault Clio kupában fog menni. Ma közelebb vagyunk az utóbbihoz."

Wolff később, már nem a tv-kamerák előtt egy kicsit bővebben is kifejtette az álláspontját a balesetről, és mintha inkább Russellt érezte volna felelősnek a történtekért.

„Mindkét pilóta nézőpontját megértem, de ha a nagyobb képet nézzük onnan, ahonnan mi a Mercedesnél látjuk, akkor ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. Mindketten úgy gondolják, hogy nem ők a hibásak, számomra azonban ez nem ilyen egyértelmű.”

„Merész manőver volt, ugyanakkor ha egy autóversenyző nem megy bele a kínálkozó résbe, többé nem autóversenyző – idézte Senna híres mondatát Wolff. – Másfelől azonban talán egy kicsit túl agresszív volt, figyelembe véve, hogy egy Mercedes volt előtte és a pálya éppen száradt fel.”

Hogy kinek van igaza, azt lehet, hogy soha nem fogják tudni eldönteni, a felügyelők mindenesetre egyik pilótát sem büntették meg, mondván egyikük sem hajtott végre szabálytalan manővert, a Bottas autója és a pálya széle közötti távolság pedig a célegyenesben található törés miatt csökkent.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!