Hosszú betegség után, 68 éves korában meghalt Mansour Ojjeh, aki 1984 óta a McLaren társtulajdonosa volt és Ron Dennisszel együttműködve minden idők második legsikeresebb csapatává fejlesztették a McLarent, ami manapság a versenyzés mellett már fejlett mérnöki szolgáltatásokat nyújtó technológiai központtá és sportautó-gyártóvá bővült.
Ojjeh és Dennis lojális üzleti partnerek voltak egészen addig, amíg a Hondával zátonyra futott együttműködés egyik következményeként Dennis távozott a vállalattól és a részesedésétől is megvált. Ojjeh ekkor a McLaren bahreini többségi tulajdonosával együtt a fedélzeten maradt és
fia révén a végsőkig képviseltette magát az igazgatótanácsban.
„A McLaren Racing mély szomorúsággal bejelenti Mansour Ojjeh halálát, aki 1984 óta a McLaren résztulajdonosa. Ojjeh úr békésen ment el ma reggel Genfben, 68 éves korában, családtagjai körében, akiknek a csapat őszinte részvétet nyilvánít.”
Ojjeh 1952-ben született Párizsban, francia-szaúdi származású üzletember volt, az édesapja, Akram Ojjeh által 1977-ben alapított Techniques d'Avant Garde (TAG) nevű luxemburgi vállalatcsoport résztulajdonosa és ügyvezetője volt. A TAG az üzleti légiközlekedés, a vendéglátás, a motorsportok, a fogyasztói cikkek és az ingatlanbiznisz terén is rendelkezik befektetésekkel.
A TAG az 1980-as évek elején a Williams szponzora volt,
majd 1983-ban Dennis tulajdonrészt ajánlott neki a McLarenben, a vállalat azóta a versenyistálló és a McLaren-csoport további leányvállalataiban is érdekelt. A TAG belépése rögtön látványosra sikerült, a Porsche által fejlesztett, de saját név alatt készített motorral Niki Lauda 1984-ben, Alain Prost pedig 1985-ben világbajnokságot nyert, elhódították a konstruktőri világbajnoki címeket is, a következő két évben pedig a 2. helyen zártak.
A McLaren később a Honda-motorjaival sikert sikerre halmozott, majd világbajnoki címeket nyertek a Mercedes-Benz gyári csapataként is. Ojjeh általában a háttérben dolgozott, Dennis volt a vállalat arca, a brit üzletember 2017-es távozása után vállalt nagyobb szerepet az F1-es programban. Ekkor már túl volt egy tüdőtranszplantáción, 2014-től jobban volt, de sohasem gyógyult meg teljesen.
„Mansour Ojjeh halála mindenkit elkeserített a McLaren Racingnél. Mansour az elmúlt csaknem 40 évben a szívét-lelkét adta ennek a csapatnak és nagyon sokat tett a sikeréért. Minden szempontból igazi versenyző volt: elszánt, szenvedélyes és mindenekfelett talán az határozta meg őt leginkább, hogy sportszerű is” – nyilatkozta Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezető igazgatója.
„Nem számított, hogy milyen feszült volt a csata, Mansour mindig a sportot helyezte előtérbe. A sportágunk titánja volt, mégis szerény, tiszteletteljes és visszafogott volt mindenkivel, akivel találkozott. Könnyedsége, éles esze és meleg humora mindenkit megérintett, akinek volt szerencséje találkozni vele.”
Brown a McLaren „apafigurájának” nevezte Ojjeh-t, aki egyedi, személyes szinten is megmutatta, hogyan kell küzdeni a nehézségekkel, és kijelentette, az üzletember a halála után is inspiráció marad a McLaren számára. „Mansour hagyatéka biztonságban van, örökre beivódott ebbe a csapatba. Folytatjuk a versenyzést, ahogy ő is kívánná, az elszántságunk erősebb, mint valaha volt.”
A McLaren történetében jelentős időszakot tett ki a gyári szintű együttműködés a Mercedesszel 1995 és 2012 között, a wokingi vállalat később 2014-ig a német gyártó ügyfele maradt és az idei szezontól ismét Mercedes-motorokkal versenyez. A csillagos márka képviseletében Ola Källenius és Toto Wolff közös nyilatkozatban búcsúzott partnerüktől.
„Mansour üzleti ikon volt a versenyzés iránti mély szenvedéllyel. Ron Dennisszel közösen a McLarennél mércét állított azzal kapcsolatban, hogy miként lehet működtetni egy Forma-1-es csapatot és a Mercedes emlékezetes pillanatokat élvezett velük az együttműködés sok-sok éve során. Mansour állhatatos küzdő, igazi és lojális barát is volt. Nagyon fog hiányozni.”
Az F1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali elmondta, sokkolta őt Ojjeh halálhíre,
a sportág óriásának nevezte a szakembert. A McLaren korábbi pilótája, Fernando Alonso a Twitteren „az egyik legjobb embernek” nevezte Ojjeh-t, akivel valaha is találkozott, honfitársa, a korábban szintén a McLarent erősítő Carlos Sainz Jr. azt mondta, „az egyik legelszántabb ember volt, akit ismertem.”
Az 1996-os világbajnok Damon Hill úgy vélte, Ojjeh „hozzájárulása a sporthoz fordított arányban volt az egójával.” A Forma-1-es Azeri Nagydíj előtt egy perces néma tiszteletadással emlékeznek Ojjeh-ra.