Idén először indult úgy az F1-es szezon, hogy Max Verstappennek hétről hétre lehetősége nyílik harcolni a futamgyőzelemért és a Red Bull-lal közös célja, hogy kitartson egészen az év végéig és a végső siker, a világbajnoki cím is az övé legyen. Ez neki és az F1-es közvéleménynek is újszerű helyzet, az viszont nem, hogy Verstappennel számolni kell, ha megfelelő autót kap.
Ez legkésőbb a 2016-os Spanyol Nagydíjon nyilvánvalóvá vált, amikor Verstappen szó szerint jött, látott és győzött: lefutotta a 2015-ös szezont a Toro Rosso színeiben, majd a következő idény ötödik hétvégéjét már a Red Bull színeiben kezdte, ami akkor is hatalmas lehetőség, ha
a Mercedes mellett a korábbi világbajnok istállónak alig osztottak lapot.
Barcelonában viszont az Ezüstnyilak rögtön kiszálltak a partiból azzal, hogy Lewis Hamilton nekiment Nico Rosbergnek. A többi már történelem, amit a holland pilóta nemrég a saját szemszögéből idézett fel.
Az F1-es megítélését látva elsőre furcsa lehet, hogy Verstappen gokartokkal ugyan rendkívül sikeres volt, formulaautóval a világbajnokság előtt lényegében semmit sem nyert. Persze, ezt nem is nagyon lehet felróni neki, hiszen mindössze egy szezont ment az F3-ban, majd
a Red Bull rögtön az F1-be katapultálta őt, mindössze 42 futammal a háta mögött.
„17 éves voltam az első nagydíjam idején. Elég őrületes volt. Ha az ember bejut a Forma-1-be, akkor valakinek biztosan lesz erről véleménye, néhányan persze azt mondták, hogy túl fiatal vagyok. Akkoriban még jogosítványom sem volt, majdnem egy évig valakinek fuvaroznia kellett engem” – nevetett.
Verstappent a korábbi F1-es pilóta édesapja, Jos már gyerekkorától versenyzőnek nevelte, rendkívül keményen bánt vele, de még mindig szoros szálak fűzik őket egymáshoz. Jos rendszeresen elkísérte fiát az F1-es nagydíjakra is, amikor 2015-ben és 2016 elején a Toro Rosso színeiben bontogatta a szárnyait, és ő már Max előtt tudott arról, hogy nagy lehetőség körvonalazódik.
„Először apám hívott fel a monacói otthonomban. Azt mondta, hogy talán van esély arra, hogy a következő versenyt a Red Bullnál fussam. Én azt mondtam, hogy megőrült és visszakérdeztem, hogy miről beszél, hiszen a Toro Rosso versenyzője voltam. Nem hittem neki, úgyhogy lecsapta a telefont” – idézte fel.
Még az sem volt gyanús neki, hogy a Spanyol Nagydíj előtti kedden Helmut Marko, a Red Bull motorsport tanácsadója meghívta őt Grazba egy közös ebédre, amely során kibújt a szög a zsákból. „Kezdett érdekelni, hogy miért voltunk ott, mert semmi sem derült ki, aztán Helmut megjegyezte, hogy
egyébként a jövő héten a Red Bullnál fogsz versenyezni, úgyhogy készülj fel.”
A bejelentés ma 5 éve, 2016. május 5-án érkezett.
Ekkor versenyfutás kezdődött az idővel, hiszen Verstappennek ismét egy teljesen új csapathoz, új autóhoz és még nagyobb elvárásokhoz kellett alkalmazkodnia, mindössze 23 nagydíjhétvégével meg némi teszteléssel a háta mögött. „Úgy voltam vele, hogy oké. Olyan spontán módon derült ez ki, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon” – emlékezett vissza.
Verstappen akkoriban még mindig csak 18 éves volt, éppen elég idős ahhoz, hogy a jelenlegi szabályozás szerint már indulhatna a Forma-1-ben. Az előírásokat pont miatta írták át, a szigorított eljárás szerint betöltött 18. életév és a juniorkategóriákban meghatározott eredmények felmutatása után lehet csak kiváltani a szuperlicencet. Neki a bemutatkozása idején még egyik sem volt meg.
Alig két évvel később viszont már egy élcsapat autójában találta magát, a sajtótájékoztatón egy asztalhoz kellett ülnie a menesztett Danyiil Kvjattal, és fel kellett dolgoznia, hogy a Red Bull színeiben már nem a pontszerzésre kell hajtania, hanem ennél nagyobb célokat kell kitűznie, bár tőlük szokatlan módon Christian Horner csapatfőnök és Marko igyekezett visszafogott maradni.
Minden nagyon jól ment, aztán a második etapban, amikor számított, elfékeztem magam az egyik kanyarban és elég sok időt vesztettem, ezzel a 4. helyezett lettem
– mondta Verstappen az időmérőről. – Persze, mindenki nagyon örült és gratuláltak. Emlékszem, amikor Christian először odajött hozzám a rajtrácson és úgy volt vele, hogy csak élvezzem a versenyt és próbáljak szerezni pár pontot, vegyem fel a ritmust. Helmut meg azt sugallta, hogy próbáljak hajtani a dobogóra, ő optimistább volt.”
A 2016-os szezon során egyértelmű volt, hogy a világbajnoki cím sorsa a két Mercedes-pilóta között fog eldőlni,
már a szezon elejétől Rosbergnek állt a zászló Hamilton ellen, a Ferrarik egész évben küszködtek, de Verstappentől így is jó kezdés volt, hogy csak a két Ezüstnyíltól és csapattársától, Daniel Ricciardótól kapott ki az időmérőn. „Ez volt az első alkalom, hogy esélyem volt a dobogóra” – mondta.
Verstappen kapcsán már az csodaszámba megy, hogy még tinédzserként, minimális tapasztalattal megvetette a lábát az F1-ben (ez korábban csak Kimi Räikkönennek sikerült 2001-ben), majd a Red Bull nagy lehetőséget adott neki azzal, hogy gyorsan előléptették az anyaistállóhoz. Ezek már önmagukban érdekessé tennék a fiatal pilóta pályafutását, de a hab a tortán az volt, hogy a két Mercedes-pilóta már a rajt után kiütötte egymást a Spanyol Nagydíjon.
„Rögtön éreztem, hogy kellemes vezetni az autót, és ez nagy pluszt jelent. Aztán jött a nagy sokk, hogy a két Mercedes összeütközött, én meg hirtelen a 2. helyre kerültem. Úgy voltam vele, hogy a legrosszabb esetben is a 4. helyezett leszek és a legjobb esetben felállhatok a dobogóra. Aztán a verseny előrehaladtával már az élre álltam és Kimi [Räikkönen] jött mögöttem.”
A papírformának megfelelően eleinte Ricciardo vezette a versenyt,
a Red Bull viszont elkövette azt a hibát, hogy Sebastian Vettel taktikájához igazították az ausztrál pilóta kerékcseréit is, Vettel rossz úton járt, mert a későbbi első két helyezettel ellentétben nem kétszer, hanem háromszor cserélt kereket. Verstappen így került az 1. helyre, mögötte a 2007-es világbajnokkal.
„A verseny során a gumik eléggé elkoptak, nem voltam biztos abban, hogy célba érek. Az utolsó 10-15 kör során mintha jégen vezettem voltak. A hátsó gumiknak eléggé annyi volt, de láttam, hogy Kimi is küszködik azzal, hogy a közelemben maradjon. Nem hibázhattam, ha elfékeztem volna magam vagy elvétek egy csúcspontot, biztosan elkapott volna.”
A feszültség fizikai tüneteket is kiváltott,
Verstappent kisebb görcsök kínozták az utolsó öt kör során, édesapjának pedig vérezni kezdett az orra az idegességtől. „Amint utoljára kihajtottam az utolsó sikánból, tudtam, hogy megcsináltam és azt is, hogy Kimi már nem tud megelőzni. Így minden idők legfiatalabb győztese lettem a Forma-1-ben.”
Verstappen pályafutásáról írni is furcsa, hiszen még csak 23 éves, de 17 éves és 166 napos kora óta már 122 nagydíj a háta mögött van. Minden idők legfiatalabb F1-es pilótája volt, az első holland versenyző, aki nagydíjon vezetett és természetesen hazája első győztese is, 18 évesen és 228 naposan nyerte meg a Spanyol Nagydíjat.
Eleinte arrogáns, a versenyzői etikettre fittyet hányó és provokatív nyilatkozataival megbotránkozást keltő tinédzser volt, aki szimulátoron gyakorolt előzéseivel már korán megvillantotta zsenialitását. Mára benőtt a feje lágya, érettségével és versenyképességével is
kezd a hétszeres világbajnok Hamilton méltó ellenfelévé válni.
„Jó érzés volt leülni és visszatekinteni az első F1-es győzelmemre. Ez nem olyasmi, amit az ember magától megtesz, érdekes, hogy mennyi apróságra lehet emlékezni. Most úgy érzem, hogy ez már régen történt, hiszen a hetedik F1-es szezonomat kezdtem, de remélem jó érzés volt felidézni ezt” – mondta a sportoló, akiben a szentimentalizmus megjelenése mellett megvan még némi csibészség is.
„Olyan volt, mint egy megvalósult álom, tényleg. Először a legfiatalabb versenyző voltam a Forma-1-ben, aztán a legfiatalabb győztes. Vicces belegondolni abba is, hogy 2015 után megváltoztatták a szabályokat, most már mindenkinek legalább 18 évesnek kell lennie az első Forma-1-es versenye előtt. Szerintem ez a legnagyobb siker.”