Vágólapra másolva!
Günther Steiner elárulta, a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén komoly balesetet szenvedő Mick Schumacher a körülményekhez képest jól van. A Haas csapatfőnöke ugyanakkor nem biztos benne, hogy pilótája részt vehet-e a futamon, és elsődlegesen nem a versenyző állapota teszi ezt kérdésessé.

Még csak a második nagydíjhétvégénél tartunk, de már most kijelenthető, hogy Mick Schumacher az év egyik legnagyobb balesetét szenvedte el a Szaúd-arábiai Nagydíjon. A Haas pilótája a Q2-ben, a 10-es kanyar rázókövén vesztette el az autóját, és hatalmas erővel csapódott a falba.

Schumacher komoly balesetet szenvedett

Schumacher komoly ütést kapott, és mivel sokáig nem mutatták a helyszínt, valamint nem lassították az esetet, sokan aggódni kezdtek. Végül előbb az orvosi központba, majd a pályakórházba szállították, de kiderült, hogy nem szenvedett komoly sérülést.

Én még nem beszéltem vele, de ő és én is beszéltünk az édesanyjával, és próbáltam őt informálni

– nyilatkozta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke a Sky Sports műsorában. –Nincs látható sérülése, csak meg akarták vizsgálni, hogy a becsapódás erejének hatására nem szenvedett-e károsodást.”

A lassítás alapján nem a Haasban romlott el valami, hanem Schumacher hibázott. Az olasz szakember szerint sem az autójuk volt a ludas, és azt is elárulta, hogy az ütközést követően teljesen elveszítették a kapcsolatot a versenygéppel, illetve annak pilótájával.

Úgy tűnik, hogy igen – válaszolta arra a kérdésre, hogy vezetői hiba volt-e az ok. – Átment a kerékvetőn, majd egyszerűen elveszítette az autót. A kerekei kipörögtek, tudjátok, hogyan működik ez. Nem látunk semmit [ami az autó meghibásodására utalna]. A becsapódás után minden adatot rögtön elvesztettünk,

nem volt kapcsolatunk vele, és az adatok sem álltak rendelkezésre, egyszerűen minden eltűnt.”

Éppen ezért hiába kérdezgették adott esetben, hogy hogy van, mindez már biztosan nem jutott el Schumacherhez. Ennek következtében csak az orvosi csapattól kapott információk alapján tájékozódhattak, amelyek szerencsére megnyugtatónak bizonyultak.

Schumachert mentő szállította el, de nincs komoly sérülése Forrás: AFP/Hamad I Mohammed

„Semmilyen rádiós kapcsolatunk nem volt vele, szóval semmit nem tudtunk – magyarázta Steiner. – Utána megkaptuk az üzenetet, hogy magánál van, ez volt a legfontosabb. Miután megnézték, mondták, hogy nincs külső sérülése.”

Ütközésének pillanatában Schumacher a 9. helyen állt, vagyis jó esélye lett volna élete első Q3-as szereplésére. Azonban úgy tűnik, hogy túlhajtotta az autót, bár hozzá kell tenni, hogy a dzsiddai pálya minden, csak nem megbocsátó.

Szerintem jó az autónk, a pilóták pedig a lehető legtöbbet akarják kihozni belőle, és talán túlságosan sokat akarnak

– vélekedett az olasz szakember. – Ugyanakkor ha az ember elkövet itt egy hibát, nincsen bukótér, hanem falak vannak.”

Több szempontból is felmerül a kérdés, hogy Schumacher részt vehet-e a vasárnapi versenyen. Egyelőre abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy állapota engedni fogja, ám ebből a szempontból talán a kettétört autó még aggasztóbb.

Csak azokat a képeket láttam, amelyeket ti is – felelte Steiner a VF-22-es állapotát firtató kérdésre. – Az autót nem láttam, de teljesen összetört. A vizsgálatok során ki kell derítenünk, hogy milyen állapotban van, aztán el kell döntenünk, hogy mit teszünk holnap. Bizonyos helyzetben talán jobb nem elindulni [a futamon], de még nem tudom, és nem is akarom előre megmondani, hogy nem fogunk rajthoz állni. Mindent számításba fogunk venni, de látnunk kell az autót, hogy hogy állunk a tartalékalkatrészekkel, mert ebből az autóból semmi nem maradt, mindent vissza kell küldeni ellenőrzésre egy ilyen ütközés után.

Szóval egy teljesen új autót kell építenünk.”

Legutóbb a szintén Haas-pilóta Romain Grosjean esetében láthattuk, hogy egy F1-es autó konkrétan kettészakad, akkor a francia versenyző egy ennél is súlyosabb balesetet úszott meg. Steiner méltatta az FIA-t, hogy azóta mekkora lépést tettek a karosszéria biztonságosságát illetően, ami talán Schumachert is megóvta egy komolyabb sérüléstől.

Frissítés: Schumacher kihagyja a futamot

A Haas időközben megerősítette, hogy Schumacher kihagyja a Szaúd-arábiai Nagydíjat. A csapat közleménye nem tért ki az okora, de Steiner szavai alapján az a valószínűbb, hogy az autót nem tudnák versenyképes állapotba hozni.

Hamilton a Haasnál érdeklődött Schumacher állapota felől

A német versenyző állapotáról többek között Lewis Hamilton is kérdezősködött. A hétszeres világbajnok borzalmasan sikerült kvalifikációja után szakított időt arra, hogy meglátogassa a Haas-istálló tagjait, és érdeklődjön Schumacher felől.

Schumacher mindenkit megnyugtatott

Helyi idő szerint már bőven éjszaka Schumacher is jelentkezett, aki Twitter-oldalán erősítette meg, hogy jól van. A 23 éves versenyző megköszönte a kedves üzeneteket, majd az autót is megdicsérte, és leszögezte, "erősebben fogunk visszatérni".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!