Nem bánta meg sok vihart kiváltó döntését Daniel Ricciardo

Forma-1, Daniel Ricciardo
Daniel Ricciardo of Australia driving the (3) McLaren F1 Team MCL36 Mercedes-AMG F1 M13 during the F1 Lenovo Grand Prix De France 2022 on July 24th, 2022 in Le Castellet, France. (Photo by Alessio Morgese/NurPhoto) (Photo by Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
Bár eredményesnek aligha volt mondható az elmúlt négy szezonja, Daniel Ricciardo mégsem bánta meg, hogy 2018-ban elhagyta a Red Bull Racing csapatát.

Az ausztrál 2014-ben a Toro Rossótól került a Red Bullhoz, ahol remekül kezdett, hiszen abban az évben három futamot is meg tudott nyerni, köztük a Magyar Nagydíjat. A következő négy szezonban aztán már nem jöttek ilyen tempóban az eredmények, Ricciardo 2018-ig mindössze három további versenyt tudott megnyerni, így aztán, amikor a csapat hosszú távra szóló szerződést adott a fiatal Max Verstappennek, úgy érezte, eljött a váltás ideje.

A Renault-nál, majd a McLarennél töltött két-két szezon azonban egyetlen győzelem (a 2021-es Olasz Nagydíjon) mellett legjobb eredményként csak ötödik helyeket hozott neki. 2023-tól azonban ismét a Red Bull versenyzője lesz Ricciardo, akinek az esetében jogos a kérdés, hogy gondolt-e arra, mit hagyott ki a távozásával. Verstappen azóta 30 futamot és két világbajnoki címet nyert a csapattal.

Daniel Ricciardót 2023-ban nem a McLaren színeiben látjuk versenyezni Forrás: NurPhoto via AFP/Alessio Morgese/NurPhoto/Alessio Morgese

"Nem így nézem a dolgokat, hiszen az életben semmi sem biztos. Vajon elmondhatnám, hogy többször állta dobogón, mint tettem azt az elmúlt négy évben? Mennyi lenne? Talán három? Jó, mondjuk, hogy többször állhattam volna dobogón. De nem tudhatom. Akkoriban úgy éreztem, hogy az a helyes döntés, ha váltok. Változásra volt szükségem, hogy egy kicsit kimozduljak a komfortzónámból. Ha folytatom, vajon elszántabb lettem volna? Nem biztos, hogy jó lett volna, ha maradok. De nem tekintgetek hátra, és nem mondom azt, hogy "ember, nem kellett volna elmenned onnan", de, ha őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam, hogy igen, kockázatot vállaltam, amikor váltottam" - mondta Ricciardo.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!