John Elkann 2018 júliusa óta dolgozik a Ferrari ügyvezető igazgatójaként. Az olasz-amerikai üzletember a La Gazzetta dello Sportnak adott interjút a monzai versenyhétvége előtt, ahol többek között a Forma-1-es istálló csapatfőnökéről, és a Scuderia jövőjéről is kérdezték.
Nagyon hiszünk Mattia Binottóban, és nagyra értékeljük mindazt, amit ő és minden mérnökünk tett.
De kétségtelen, hogy a maranellói munkában, a garázsban, a bokszfalon és a volánnál egyaránt javítani kell. A fejlődés vonatkozik a szerelőkre, a mérnökökre, a pilótákra és természetesen az egész vezetőségre, beleértve a csapatfőnököt is – nyilatkozta Elkann. – Láttuk, hogy még mindig túl sok a hiba a megbízhatóság, a vezetés és a stratégia terén. Ám helyes döntés volt, hogy bíztunk Binottóban és a csapatában, hiszen meg is lett az eredménye. Nekik köszönhetően ismét versenyképesek vagyunk és képesek vagyunk nyerni. Azonban nem vagyok elégedett, mert úgy gondolom, hogy ennél is tudnánk jobban csinálni."
Elkannt arról is kérdezték, hogy a közeljövőben a Ferrari képes lehet-e világbajnoki címeket nyerni a jelenlegi felállással, azaz Charles Leclerccel és Carlos Sainzcal.
„Az első célunk az volt, hogy versenyképesek legyünk, hiszen ha ez nincsen meg, akkor nincs miről beszélni – válaszolta Elkann. – Ha tudunk javítani a megbízhatóságon, akkor
hiszem, hogy 2026 előtt a Ferrari ismét megnyeri a konstruktőri és az egyéni címet is, elsősorban Charles Leclerc-nek köszönhetően.
Szerencsések vagyunk, hogy két nagyszerű pilótánk van, amely valószínűleg a legerősebb párost alkotja a Forma-1-ben."
Mattia Binotto az Olasz Nagydíj szombatján reagált Elkann gondolataira.
„Szerintem tudnunk kell kezelni az elvárásokat, és úgy gondolom, hogy
képesek lehetünk 2026 előtt megvalósítani azokat.
A csapat ambíciója az, hogy ezt a lehető leghamarabb megtegye. Ha a jelenlegi szezont vizsgáljuk, tisztában vagyunk azzal, hogy szükségesek még elsősorban a megbízhatóság tekintetében lépések ahhoz, hogy esélyünk legyen megnyerni a bajnokságot. De a versenymenedzsmentben, a stratégiában és a bokszkiállásokban is van hová javulni, még ha mindig tökéletesen teljesíteni nem is lehetséges – mondta Binotto. – Viszont a csapat fantasztikus munkát végzett a jelenlegi autó fejlesztésében, aminek köszönhetően
a Ferrari óriási fejlődést ért el a teljesítményt illetően az elmúlt egy évben.
Ehhez hasonló javulást jó néhány éve nem mutattunk."