Az Alpine pilótája nem akar haverkodni új csapattársával, le akarja győzni

Ocon az idei szezonban honfitársával, Pierre Gaslyval versenyez az Alpine-nál versenyez, miután Fernando Alonso Aston Martinhoz igazolt. Ocon tavaly nem titkolta, hogy Mick Schumacher szerződtetésének örülne a legjobban, végül azonban gyerekkori ismerősére, Pierre Gaslyre esett a főnökség választása.
A két francia pilótának messzire visszanyúló múltja van. Gyerekként szinte szomszédok voltak, aztán amikor gokartozni kezdtek, a rivalizálás miatt megromlott közöttük a viszony. A viszályt most azonban félre kell tenniük, mivel közösen kellene az élmezőnybe juttatniuk az Alpine-t.
Gasly szerint, nem szükséges a legjobb barátok legyenek ahhoz, hogy együtt tudjanak dolgozni.
„Eddig jól alakul a dolog. Több időt töltöttünk együtt az elmúlt két hónapban, mint az elmúlt nyolc-tíz évben. Ez igazán fontos volt, és elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok Estebannal alakulnak" - mondta az Alpha Tauritól érkezett francia pilóta.
Mindketten felnőtt emberek vagyunk már, sokkal érettebbek. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, hogy milyen egy olyan csapatot képviselni, mint az Alpine és a mögötte álló Renault-csoport.
Kétségem sincs afelől, hogy tudunk majd együtt dolgozni és előrébb vinni a csapatot. Ez mindannyiunk érdeke" - tette hozzá Gasly.
Ocon szerint a jó eredmények eléréshez nincs szükség arra, hogy a legjobb barátok legyenek.
„Sosem leszünk a legjobb barátok,
de az a fontos, hogy összedolgozzunk, amiből viták és megoldások születnek a csapattal. A motorsportban ez mindig így ment. A versenyzők együtt dolgoznak, észlelnek hibákat, a csapat pedig előáll megoldásokkal. Ez a cél, így harcolhat a csapatunk az élen" – fogalmazott Ocon.
Ocon az előző szezonban Fernando Alonsóval, korábban pedig a Force Indiánál Sergio Pérezzel is többször került összetűzésbe csapattársként, és ennek veszélye Gasly mellett is fennáll.
Otmar Szafnauer csapatfőnök az Alonsóval történt tavalyi brazíliai incidensek után tett rá utalást, hogy változtatnia kell, Ocon jelezte, továbbra is agresszív lesz a pályán.
„Versenyző vagyok, azért küzdök, hogy mindenkit legyőzzek.
Egész életemben így versenyeztem, ezzel lettem sikeres, ezzel nyertem bajnokságokat a múltban. És ezzel győztem le Fernandót is: versenyezek, ahogyan akarok.
Számomra az a fontos, hogy pontokat szerezzek, együtt dolgozzak Pierre-rel, de közben mindenkivel harcolni akarok, mert hiszem, hogy képes vagyok bárkivel felvenni a harcot" – magyarázta Esteban Ocon.