Fernando Alonso elárulta, miért vár sokat magától az idei F1-es szezonban

Fernando Alonso, Aston Martin, Lawrence Stroll
Fernando Alonso és Lance Stroll az Aston Martin 2023-as autóbemutatóján
Vágólapra másolva!
A korábbi Forma–1-es világbajnok Fernando Alonso sokat vár magától az idei szezonban, ugyanis úgy érzi, hogy a száguldó cirkuszba való 2021-es visszatérése óta most először érzi magát igazán kiváló erőben.

A spanyol világbajnok a 2018-as visszavonulását követően 2021-ben tért vissza a száguldó cirkuszba, de az Alpine-nál nem tudott kiemelkedő eredményeket elérni. A 41 éves pilóta az idei szezont az Aston Martin csapatnál kezdi meg, és úgy érzi, most van a legjobb fizikai állapotban mióta meg kellett műteni az arcát.

Mint ismert, Alonso 2021 februárjában közúti balesetet szenvedett Svájcban, amikor kerékpáros edzés közben összeütközött egy éppen kanyarodó autóval. A kétszeres F1-es világbajnoknak eltörött az állkapcsa, amit másnap meg is műtöttek. A baleset utóhatásai viszont még hónapokig jelen voltak az életében, hiszen csak decemberben távolították el az arcából és az állkapcsából a fémlemezeket, most azonban tiszta lappal vághat neki a szezonnak.

- mondta Alonso, aki elégedett az eddig látottakkal, hiszen az új csapata ugyanolyan ambiciózus, mint ő maga.

Fernando Alonso és Lance Stroll az Aston Martin 2023-as autóbemutatóján Forrás: Instagram/astonmartinf1

„Nagyon motivált vagyok, és nagyon örülök azoknak a dolgoknak, amiket látok.

– folytatta a kétszeres világbajnok spanyol, aki hangsúlyozta, hogy nincsenek vele szemben irreális elvárások a csapatnál.

„Tavaly csak három csapat végzett az élen. A Ferraritól és a Mercedestől mindenki lemaradt egy körrel, beleértve az Alpine-t és a McLarent is.

Tudjuk, hogy a Forma-1-ben ilyen lemaradásokat nagyon nehéz két-három hónap alatt ledolgozni, de meglátjuk, hogy jó szezont tudunk-e teljesíteni, élvezzük-e a jó megbízhatóságot, és hogy a csapat felnő-e a szezon során" - tette hozzá a 41 éves pilóta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!