A Mercedest Klopp Liverpooljához hasonlították

Brundle szerint a Mercedes Forma-1-es csapat egy hasonló átmeneti időszakon megy keresztül, mint az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC. A Mercedes 2011 óta az eddigi legrosszabb szezonját produkálta, mindezt úgy, hogy a hétszeres világbajnok Hamilton egyetlen futamot sem nyert, ilyen szégyen pedig még nem történt vele 16 éves profi pályafutása során.
A szezon kezdete előtt az új W14-es autóval kapcsolatos kezdeti optimizmus gyorsan elszállt a bahreini előszezoni tesztelések után, amikor a második napon kezelhetőségi és megbízhatósági problémák jelentkeztek.
Hamilton azt mondta, hogy "hegyet" kell megmászniuk ahhoz, hogy a szezon korai szakaszában a egy szinten legyenek a Red Bull-lal, miközben a brit pilóta arról is beszélt, hogy szeretné megszerezni a nyolcadik világbajnoki címét.
Az előszezoni tesztek után Brundle úgy véli, a Mercedesnél is megfigyelhető a változások mintája, csakúgy mint a Premier League-ben szereplő Liverpoolnál. A Vörösök Jürgen Klopp 2015-ös kinevezése óta középcsapatból a világ egyik legjobb csapata lettek. A Liverpool 2019-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, 2020-ban pedig 30 év után nyerte meg ismét az angol bajnokságot.
Klopp csapatának az idei szezonban azonban rengeteg nehézséggel kell szembenéznie. Múlt héten a Liverpool hazai pályán szenvedett 5-2-es vereséget a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén, a bajnokságban pedig csak a hetedik helyen áll a csapat, és már az is kisebb csoda lenne, ha a szezon végén odaérne a BL-szereplést érő negyedik helyre.
A Liverpool igazgatótanácsban történtek változások, sok a sérült, és kulcsemberek is elhagyták a csapatot. Brundle szerint ez a folyamat a Mercedesnél is megfigyelhető, amely nemrég elvesztette stratégiai vezetőjét, James Vowlest, aki a Williamshez igazolt.
„Személycserék történtek, apró nüanszokon műlik a siker, és talán hiányzik az önbizalom is.
Tavaly azt hittem, hogy nagyon gyorsan ászok lesznek az autóval. Egyértelmű, hogy még finomítaniuk kell az autón, és ezt gyorsan meg kell megtenniük.
Ne feledjük, tavaly Max Verstappen a második futamig nem szerzett pontot, és mégis szétzúzta a mezőnyt. Gyorsan be kell szállniuk a versenybe, és rendezniük kell a dolgokat" - mondta Brundle, aki 1990-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt is.