A miami és az imolai versenyhétvége közötti két hét sem telik unalmasan a holland pilóta számára, aki szimulátoros versennyel is töltötte az idejét. Az egyik ilyen közben vallotta be, hogy a közelmúltban
eltűnt az egyik macskája, akit három órán át keresett, mielőtt meghallotta, hogy az egyik ajtó mögül nyávog
– írta meg a Racingline.
Verstappen hiába próbálta kinyitni az ajtót, az el volt torlaszolva, így más módszert kellett választania a sötétben félelemben lévő cica kiszabadításáért. Ahogy azt a Red Bull-pilóta elmondta, hogy megpróbálta leszerelni az ajtó forgópántjait is, majd
egy kalapáccsal egy lyukat is vágott az ajtóba, valamint a testével is próbálta betörni az ajtót, amely miatt majdnem el is tört a válla.
A történet végül a macska szempontjából szerencsésen zárult, hiszen az állat megmenekült, de az ajtón található lyuk azóta is emlékezteti Verstappent az incidensre.