Világsztárok adnak koncertet az Amerikai Nagydíj hétvégéjén

Hétvégén az idei ötödik sprintnagydíj következik, és az egyik legnagyobb kérdés, hogy vajon Austinban is folytatja-e Max Verstappen a lenyűgöző teljesítményét, miután Katarban már megszerezte pályafutása harmadik világbajnoki címét.
A versenytől függetlenül a rendezők különleges hétvégével szeretnék meglepi a kilátogató rajongókat, ugyanis több koncert is lesz az austini pályán.
A Circuit of the Americas (COTA) a hivatalos közösségioldalán számolt be róla, hogy október 20-án, pénteken, vagyis az első szabadedzés és az időmérő edzés napján az amerikai rockegyüttes, a The Killers ad koncertet, míg a szombati sprintkvalifikáció és sprintfutam után a Queen + Adam Lambert szórakoztatja majd a közönséget. Ami pedig a vasárnapot illeti, a futam után a világ egyik legjobb dj-nek tartott Tiësto zenéi zárják a hétvégét.
Korábban többek között a tízszeres Grammy-díjas és négyszeres Emmy-díjas JustinTimberlake, valamint az Emmy- és háromszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő, Pink is fellépett már az austini F1-es hétvégén.